Kiemeltként esett ki Fucsovics Márton Adelaide-ben
A világranglista 113. helyezettje ejtette ki a magyar teniszezőt.
A világranglista 113. helyezettje ejtette ki a magyar teniszezőt.
MTI
MTI
hvg.hu
Még kettő-négy kvóta várható, gyorskorcsolyában idén is esélyes a magyar delegáció.
MTI
A skót játékos másodszor vihette haza a legrangosabb trófeát.
MTI
A nagy fokú specializáció és a korai kezdés szükségességének hangsúlyozása inkább csak egy jól csengő mítosz. A valóságban a sztársportolók körében sokkal gyakoribb a hosszú szárnypróbálgatás utáni, kései kezdés. Csak éppen az előbbiekről szóló történetek sokkal kisebbet szólnak - mutat rá David Epstein, a teljesítménynövelés elismert szakértője.
HVG Könyvek
A kormányközeli tulajdonban álló klub a gyatra szereplés közben ügyvezetőt váltott, négyszeres válogatott focista irányíthatja.
hvg360
Mindenkinek lehetett már elege a munkából, de Antonio Brown most ennek egy különleges demonstrálását választotta.
hvg.hu
Karácsony előtt műtötték meg a magyar válogatott támadót.
hvg.hu
Megérti azokat is, akik nehezen tudják feldolgozni az általa elmondottakat, célja pedig, hogy meg tudjon bocsátani az édesapjának. Gyerekkorából leginkább a folyamatos rettegésre emlékszik, és húsz éves koráig semmiben nem dönthetett egymaga.
hvg.hu
A járvány miatt rendhagyóra sikerült az elmúlt év a sportban, telis-tele volt a naptár a 2020-ról elhalasztott eseményekkel, amelyek közül kiemelkedett a részben Budapesten rendezett foci-Eb és az olimpia. Felidézzük a legemlékezetesebb pillanatokat, a legnagyobb sikereket, bukásokat és a torokszorító pillanatokat.
A Manchester City 2-1-re győzte le az Arsenal csapatát.
MTI
A 19-szeres magyar válogatott és 14-szeres magyar bajnok sportoló 79 éves volt.
hvg.hu
A DAC és a magyar válogatott labdarúgója, Schäfer Andrásérdemelte ki a Magyar Aranylabda-díjat a 2021-es teljesítményéért.
MTI
Az úszó állítja, jóval erősebbnek nevelték annál a mindennapok, hogy feladja.
hvg.hu
A rendelkezés vonatkozik a kínai utánpótlás-válogatottakra is.
MTI
Lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, miután a tagság megvonta tőle a bizalmat. Kulcsár elárulta, azt hitte, sikerült maga mellé állítania a szavazásra jogosultak többségét, és már látja, hogy hol hibázott, mi vezetett idáig.
Wladár Sándort megdöbbentették az úszó állításai. Két testület fogja feltárni, hogy Szilágyi Zoltán megsértette-e a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.
hvg.hu
A Magyar Olimpiai Bizottság szavazásra jogosult tagjanak többsége az elnök ellen voksolt.
Kulcsár Krisztián nem mondott le, a Magyar Olimpiai Bizottság tagsága döntött arról, maradhat-e elnök. Nem maradhat.