Kiáll Turi György mellett a Kőbánya SC, nem vonják meg tőle a bizalmat
A klub elnöksége szerint soha nem érkezett hozzájuk semmilyen panasz az edző magatartásával kapcsolatban.
A klub elnöksége szerint soha nem érkezett hozzájuk semmilyen panasz az edző magatartásával kapcsolatban.
hvg.hu
A Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében létrejött Budapest Park Jégvilág december 3-tól várja a látogatókat.
hvg.hu
David de Gea összerogyott, az Arsenal viszont nagy gólt lőtt a helyzetből.
hvg.hu
A kínai teniszezőnő szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. Utána hosszú időre eltűnt, majd videótelefonon sikerült vele beszélni, azonban a WTA szerint ez kevés.
MTI
Fredi Bobic azt állítja, akkor is így döntenek, ha a csapat megveri az Augsburgot.
hvg.hu
Az argentin klasszis hetedik Aranylabdáját viheti haza Párizsból.
hvg.hu
A Magyar Kupa szabályzata nem engedi halasztani a mérkőzéseket, így az UTE feladta a párharcot.
hvg.hu
Ralf Rangnick csupán a szezon végéig marad, addig próbálja összeszedni a lecsúszott gigászt.
hvg.hu
Másodszor is elköszönt a magyar trénertől a berlini klub.
MTI
MTI
hvg.hu
A Williams Forma-1-es csapatának alapítója és egykori csapatfőnöke 79 évet élt.
hvg.hu
Minden idők legjobb női sakkozójának képességfejlesztési programja a sakkozásnál jóval többről szól, már 500 iskolában és óvodában működik, és még 700-ban indulhat.
HVG
A fizikai és lelki bántalmazással megvádolt edző az úszószövetségben betöltött pozícióiról lemondott.
hvg.hu
2019 és 2021 közötti átigazolási és ügynöki díjak miatt nyomoznak.
hvg.hu
A párizsi olimpia után várhatóan valami másra cserélik a lovaglást. Hogy mire, azt még mindig nem tudni.
MTI
A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese közül az egyik biztosan lemarad a katari vb-ről.
hvg.hu
Újabb hat ember kapta el a fertőzést az RB Leipzig csapatánál, köztük a magyar válogatott belső védője is.
MTI
A második félidőben szabadultak el az indulatok, egy rendőrnek eltört a csuklója, egy másik pedig agyrázkódást szenvedett. Hét szurkolót vettek őrizetbe.
MTI
A 79 éves jogász a vád szerint szavazatokat vásárolt, hogy elnyerjék a játékok rendezését.
hvg.hu
Zajlik az Európa Liga csoportmeccse, a Ferencváros Spanyolországban bizonyíthat, kövesse folyamatosan frissülő közvetítésünket!
hvg.hu
A fizikai és lelki bántalmazással megvádolt edző munkamódszereit vizsgáló bizottság folytatja a munkáját.
H. A.