Sulyok Tamásnak üzent a debreceni milliárdos: „Megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing?”
Felföldi József hozzátette: a tisztelet nem jár alanyi jogon, azt ki kell érdemelni.
Felföldi József hozzátette: a tisztelet nem jár alanyi jogon, azt ki kell érdemelni.
HVG
Zavar támadt a kormányzati és államfői kommunikáció között.
HVG
Az EUrologus európai parlamenti információi szerint a köztársasági elnök január 27-én fog felszólalni az EP plenáris ülésén a Holokauszt Emléknapon. Nem sokkal később – ezt cáfolva – azt a pontosítást kaptuk, hogy nem erre az eseményre, hanem egy későbbi plenáris ülésre hívhatják majd meg Sulyok Tamást.
EUrologus
Felidézték az esetet, amikor az elnök gyorsan módosította bejegyzését.
HVG
A köztársasági elnök Novák Katalin lemondása után utazhatott az olimpiára, a szállodai szobákra 228 millió forintot kellett kifizetni.
HVG
A köztársasági elnök április 12-ére tűzte ki az országgyűlési választást.
HVG
Rekordösszegű, 31 milliárd forintos rendezési költség jellemzi a Fidesz és a Tisza számára is sorsdöntőnek számító 2026-os választást, amit az államfő a lehető legkorábbi időpontra, április 12-ére tűzött ki. Pont arra a dátumra, amelyiket Orbán Viktor már tavaly nyáron a hasára írt.
A köztársasági elnök az első félévben egy hajszállal engedékenyebb volt.
HVG
A köztársasági elnök a filmrendező díjait sorolta, és egy képet posztolt róla a Facebookon, hasonlóképpen tett Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is.
HVG
A köztársasági elnök szerint a magyarok együttéreznek a gyászoló svájciakkal.
HVG
Formabontó pillanatok a Sándor-palotából az újév első perceiben.
HVG
Orbán Viktornak visszajár a rezsi, Isten kalapáccsal ver, a magyar nyelv megújul, semlegesítik a mindenhonnan kibuggyanó magánmilliárdokat, Rogánék pedig talán még sosem voltak ilyen rejtélyesek. Egy újabb izgalmas év a NER-ben.
Tavaly azzal az indokkal szakított az államfői újévi beszéd hagyományával, hogy inkább karácsonyi beszédet akar tartani, ezzel is kifejezve, hogy ez az ünnep, amit Magyarországon komolyabban veszünk, mint Európa nyugati felén.
HVG
HVG
MTI
Az államelnök karácsonyi beszédével nagyjából egyidőben jelent meg Sulyok volt közvetlen munkatársa, Szántó Georgina posztja, amiben durván beleáll a szeretetet és összetartást hangoztató volt főnökébe.
HVG
A köztársasági elnök úgy véli, hogy „nyitott és élettel teli lelkülettel mi magunk is mindent szebb színben fogunk látni”.
HVG
A köztársasági elnök az Alaptörvényre mutogatott.
HVG
Avagy hogyan jutott el a köztársasági elnök a „szatyor fingig”. Olvasóink szavaztak.