Publicus: A fideszesek közel harmada is támogatja a vagyonvisszaszerzési hivatal létrehozását
Bő kétharmados többség – 67 százalék – ért egyet a Sulyok Tamás távozását hozó alaptörvényi változtatással.
Bő kétharmados többség – 67 százalék – ért egyet a Sulyok Tamás távozását hozó alaptörvényi változtatással.
HVG
Az oly sokszor oly sok pátosszal emlegetett „nemzeti egység” nem a Kárpát-medencei konyhakert végébe elásott Szent Grál, amelyet széles mozdulatokkal ki kell ásni.
A volt köztársasági elnök az elmúlt hónapokban is félretett több milliót, alaposan átrendezte a megtakarításait, és összességében szép összeghez tud nyúlni.
HVG
Interjút adott a Mandinernek a volt köztársasági elnök, amelyben többek közt értékelte a saját elnöki ciklusát, reagált azokra a jobboldali hangokra, miszerint megfutamodott, és fontosnak tartotta elmondani azt is, a törvényi kötelezettségnek tett eleget, amikor feleségével együtt beköltözött az elnöki rezidenciára, de egyikük sem szeretett ott lakni.
HVG
Előreszaladt, váratlan hibát vétett - szinte mindegy, hogy egy lap konzervatív, vagy liberális, egységesen írnak a magyar miniszterelnök első nagy hibájáról.
HVG
Polgár Judittal befürdött a Tisza, egyelőre nem is hoztak nyilvánosságra új jelöltet. A parlament megszavazta az iskolakezdési támogatást. Magyar Péter Tusványoson is vitatkozna „Don Hatvanpusztával”. Nyomozók lepték el a Fidesz szerverközpontját. Ez a Newscast, a HVG hétköznapokon jelentkező hírpodcastja.
Kacskovics Mihály Béla
Solymos Kristóf
A már csak volt köztársasági elnök először jelentkezett be távozása óta.
HVG
Pócs János okosszemüvegben villog, a Tisza pedig elszámolhatta magát Polgár Judittal: nem ilyen társadalmi egyeztetést képzeltek a saját szavazóik sem. Vége a focivébének, a jemeni terroristák miatt tolódhat ki az iráni háború. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Kacskovics Mihály Béla
Vörös László
Az író szerint ugyanakkor Polgár Judit alkalmas lenne köztársasági elnöknek.
HVG
Az osztrák lap a magyar demokráciáért aggódik, de Európát is figyelmezteti egy lehetséges fenyegető veszélyre. Donald Trump akaratlanul az igazság oldalára állt, és a nemzet hálás lehet neki. Meglepő, melyik ország lett népszerűbb az USA-nál a Pew kutatása alapján. Nemzetközi lapszemle.
HVG
Sulyok Tamás a „politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának” nevezte, hogy az Alaptörvény 17. módosítása egyetlen mondattal megszüntetné a köztársasági elnök megbízatását, ugyanakkor bejelentette: aláírja az Alaptörvény-módosítást. Öt adónemet eltörölnek, megduplázzák a levegőterhelési díjat, a NAV elnöki pozícióját nyílt pályázatra bocsátják, a NAV-elnök pedig nem lesz államtitkár a kormányban – jelentette be Magyar Péter. Hivatalosan is Andy Burnham a brit Munkáspárt elnöke, hétfőn átveheti a miniszterelnöki tisztséget Keir Starmertől. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Sulyok Tamás búcsúszelfizik a szatyorfinggal romba döntött Sándor-palota előtt Le Rat műtermében – adta meg képe címét drMáriás.
HVG
A szervezet szerint a történelmi idők miatt Magyarországnak többre van szüksége, mint egy reprezentatív jelöltre. Ezért javasolják Bárándy Pétert.
HVG
A Pesti Srácok volt főszerkesztője szerint a köztársasági elnök alkalmatlan (volt).
HVG
Sulyok Tamás határozatot mellékelt a saját elmozdítását is tartalmazó alkotmánymódosítás kihirdetéséről – ebben saját alkotmányos tehetetlenségét hangsúlyozta. A leköszönő elnök állítása szerint „tiszteletben tartja”, hogy a társadalom egy része helyesnek tartja az egyes „szereplők” eltávolítására irányuló rendelkezéseket.
HVG
Sulyok Tamás nem volt a Fidesz tagja, és viszonylag ismeretlen maradt, mégis a párt megerősített befolyásának jelképe lett – írta a lap.
HVG
A köztársasági elnök saját menesztése előtt még három más törvényt is kihirdetett.
Az elemző intézet szerint az viszont kérdés, idővel hogyan változik meg a politikai emlékezet Sulyok Tamás köztársasági elnök távozásáról.
HVG
A politikai elemző szerint az államfő mostani lépésénél sokkal egyszerűbb, tisztább és az elnöki intézményt megóvó magatartás lett volna, ha a választás utáni első percben lemond.
HVG
A volt miniszterelnök reagált arra, hogy Sulyok Tamás aláírja az államfői megbízatásának véget vető Alaptörvény-módosítást.
HVG