Felborított egy Suzukit a szél, mentőhelikopter vitte el a sofőrt
Felborított egy Suzukit az erős szél a Dunántúlon.
Felborított egy Suzukit az erős szél a Dunántúlon.
hvg.hu
Legördült a gyártósorról az első új Suzuki Vitara, amelynek bemutatóján Orbán Viktor egy biciklihez hasonlította a gazdaságot. A kormányfő azt mondta, az idős Osamu Suzuki "valóságos titkos tanácsosa" a kormánynak.
hvg.hu
A hétfői napon a sajtó számára tartott rendezvényekkel kezdődik a Genfi Autószalon, addig már csak pár óra van a szivárogtatásra.
hvg.hu
Március elején Genfben mutatkozik majd be egy kis/kompakt autó és egy kisméretű összkerekes szabadidő autó koncepciója a japánoktól.
hvg.hu
A frontális karambol Nyíradony és Debrecen között, a 471-es úton történt késő délután.
hvg.hu
A katasztrófavédelem Facebook-oldalán tettek közzé pénteken két képet egy furcsa pénteki balesetről a körülmények említése nélkül.
hvg.hu
A japán márka egyelőre csak kémfotókon megörökített modellje egy négy méter körüli városi autó.
hvg.hu
Félidős ránckezelésen van túl az esztergomi Swift, ami a kisautók közt, továbbra is az egyik legjobb vásár.
Demeter Péter
Összeütközött egy Suzukikat szállító jármű egy kisbusszal a 10-es főúton, Neszmélynél még tegnap - jelentette a katasztrófavédelem, amely egy fotót is közzétett a feltehetően bonyolult mentési műveletet igénylő balesetről. Sérültekről nem tudni, az autószállító szerencsére nem borult fel, a járművek a tréleren maradtak.
hvg.hu
Egy újabb autó gyártásának előkészítése folyik, amihez állítani kell a gyártósorokon, a gépeken, és megszűnt a Splash modell, valamint az eredeti SX4 gyártása, ezért a termelést visszafogták az esztergomi gyárban.
MTI
Negyedévszázad alatt negyedik generációnál jár a szabadidő terepjáró, amely a Párizsi Autószalonon mutatkozott be hivatalosan.
hvg.hu
Évi több tízezer Suzuki ragadna az esztergomi hangárokban, ha az orosz kormány a gépjárművekre is kiterjesztené az exporttilalmat. Egyelőre azonban vásárolnak, nem is keveset.
hvg.hu
A város leglazább mentősének találkozása a riadtságában raliversenyzős erényeket csillogtató suzukissal.
hvg.hu
Éves szinten 200-300 millió eurós kiesést jelenthetne a magyarországi autó- és alkatrészgyártóknak, ha Moszkva tényleg az európai autók behozatalának korlátozásával válaszolna az uniós szankciókra – számolta ki a napi.hu.
hvg.hu
A Ciaznak európai szemmel is vállalható formavilága, tágas utastere és főleg kedvező ára miatt lehet nagy sikere. Egyelőre csak Indiában.
hvg.hu
Az októberi Párizsi Autószalonon tartják a világpremierjét a következő Esztergomban készülő Suzukinak.
hvg.hu
Sorra vonulnak ki a nemzetközi termelőcégek Magyarországról a kereslet visszaesésére hivatkozva. Ezt már nem lehet a válsággal magyarázni. A krízis a világ más részein 2009-2010-ben lecsengett, nálunk azonban 2011 óta sorjáznak az egyenként is több száz, vagy akár néhány ezer családot nehéz helyzetbe hozó gyárbezárások.
hvg.hu
Legördült a gyártósorról a Magyar Suzuki gyártotta két és fél milliomodik gépkocsi. A harmadik generációs Swift a magyar utakat rója majd.
hvg.hu
A spanyol versenyző centikre húzott el a kőfal előtt, mindezt két keréken, úgy hogy majdnem felborult.
hvg.hu
Halálos baleset történt csütörtökön a 84-es úton, Vas megyében, Sárvár térségében. Egy káldi férfi Suzukijával Sárvár felől Káld irányába hajtott, amikor eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd járművét visszakormányozva nekiütközött egy szemből érkező teherautónak. A balesetben a személyautót vezető 31 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
hvg.hu