Miért kell megduplázni a svéd hadsereg létszámát és újra bevezetni a sorozást?
A svéd védelmi miniszter szerint nem fenyegetéseket látnak, hanem a realitásokat észlelik, ezért az erősítés. NATO-tag azonban ezután sem lesz Svédország.
A svéd védelmi miniszter szerint nem fenyegetéseket látnak, hanem a realitásokat észlelik, ezért az erősítés. NATO-tag azonban ezután sem lesz Svédország.
HVG
Már az idei díjazottak is megemelt összeget kapnak. Az első bejelentés hétfőn lesz, akkor derül ki, hogy ki vagy kik kapták ebben az évben az orvosi Nobel-díjat.
MTI
Károly Fülöp herceg és Zsófia hercegné második fia a kis Gabriel Károly Walther.
MTI
Svédországban a közeljövőben digitális ismeretek oktatásával bővítik az általános iskolai tananyagot. Ebben a programozás, a problémamegoldás és a digitális rendszerek használatának oktatása mellett helyet kapna a diákok forráskritikus képességeinek erősítése is.
HVG Extra Business
Vizes programokon is részt vesz és az Ericsson-gyárba is ellátogat.
MTI
Svédországban egy kamionból lopták el az éj leple alatt.
hvg.hu
A gyanús csonkolásos haláleset ügyében egyelőre gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt az ismert polihisztort, akinek a tengeralattjáróján utoljára tartózkodott a 30 éves újságírónő.
MTI
Az eddig közölt információkkal ellentétben nem egy, hanem két medve végzett augusztus elején az egyik gondozóval Európa egyik legnagyobb ragadozóparkjában, a Svédország középső részén fekvő Orsa Rovdjursparkban.
MTI
Hirtelen megtalálta a filantróp énjét a magyar kormány, egy Svédországban megkeresztelkedett iráni menekültnek felajánlotta, hogy befogadjuk, ha hozzánk adja be a menedékkérelmét. Korábban a magyar állam gond nélkül kitoloncolt hozzánk menekült keresztényt is, az sem zavarta, ha Iránba kellett visszaküldenie.
Dercsényi Dávid
A svéd Közlekedési Hatóság informatikai ügyintézése átkerült az IBM-hez, amelynek külföldi dolgozói nem estek át svédországi átvilágításon, pedig kellett volna, mert ők is hozzáérhetnek személyes adatokhoz. A miniszterelnök a helyén marad, előrehozott választások nem lesznek, de két tárca vezetőjét lecserélik.
MTI
MTI
hvg.hu
Legalább tizenketten sérültek meg a svédországi hídomlásban. Októberben akarták volna átadni az épülő átkelőt.
MTI
Veszélyesen közel repült a Szu-27-es a svédhez.
MTI
A készülőben lévő új modellek nemcsak környezettudatosak, hanem igen dinamikusak is lesznek egyben.
unknown
Az alapító szerint manapság sokkal több a kudarc, mint korábban, de érdemes tanulni ezekből.
HVG
Egyszerre vicces és félelmetes. A tanulási stresszt távolítják el magukból az érintettek ezen a módon.
hvg.hu
Az akcióval elsősorban turistákat szeretnének az országba csábítani a svédek, akik azzal próbálják vonzóvá tenni magukat, amijük van. Eiffel tornyuk nincs. Vannak viszont szabadon bebarangolható tájaik.
hvg.hu
A Wikileaks alapítója 2012 óta él Ecuador londoni nagykövetségén. Attól már nem kell tartania, hogy nemi erőszak miatt kiadják Svédországnak, ám a hadititkok kiszivárogtatásáért elővehetik őt Amerikában.
hvg.hu
Igazi kincseket láthatnak majd a The Museum of Failure látogató, remélhetőleg nagyokat nevetnek rajtuk, és egyben tanulnak is belőlük.
hvg.hu
A svéd rendőrök további hat személyt tartóztattak le a négy halálos áldozatot követelő pénteki stockholmi merénylettel kapcsolatban. Összesen már kilencen vannak őrizetben.
hvg.hu
Nem változik a menekültpolitika, nem ijednek meg.
MTI