#szakszervezetek

„A kormány létrehozta a fordított jóléti államot
 

„A kormány létrehozta a fordított jóléti államot"

„A kormány akkor adott, amikor kevesebb szükség volt rá, és akkor vett el, amikor adnia kellett volna" – hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette öt szakszervezet, hogy csatlakoznak a tanárok kezdeményezéséhez, és a fizetések inflációhoz igazítását szeretnék elérni.

hvg.hu hvg.hu




Elegük lett az MVM-dolgozóknak abból, hogy „nincs érdemi bértárgyalás”, és nem is enged mozgásteret a kormány
 

Elegük lett az MVM-dolgozóknak abból, hogy „nincs érdemi bértárgyalás”, és nem is enged mozgásteret a kormány

Az MVM Csoport dolgozóit tömörítő szakszervezeti szövetség szerint visszás, hogy a nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek minősített ágazat dolgozói még olyan bérrendezésben sem részesülhetnek, melyet a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé tesz. Azt írják, készek „mindent megtenni” annak érdekében, hogy javaslataikat elfogadja az energiavállalatot tulajdonló állam.

hvg.hu hvg.hu




Belaruszban betiltották a szakszervezeteket
 

Belaruszban betiltották a szakszervezeteket

Azért nem működhetnek a hivatalos indoklás szerint érdekképviseletek, mert tagjaik nem azt tették, ami egy szakszervezeti tag dolga lett volna, hanem a közrendet veszélyeztető tömegtüntetéseken vettek részt.

hvg.hu hvg.hu