#szavazás



Ennyi közpénzből gazdálkodhat jövőre az MTVA
 

Ennyi közpénzből gazdálkodhat jövőre az MTVA

A közmédiának a parlament 77,9 milliárd forintot szavazott meg, amelyből 71,9 milliárd forint a központi büdzséből származik, több mint 4,6 milliárd forint pedig kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevétel.

MTI MTI

Óriási többséggel ment át a Polt Péter szerint is aggályos fideszes törvény
 

Óriási többséggel ment át a Polt Péter szerint is aggályos fideszes törvény

A termőföldről szóló törvény kimondja, hogy az ügyész jogosult pert indítani a zsebszerződések semmisségének megállapítására, a most elfogadott szabályokkal pedig biztosították azt a jogot is, hogy kezdeményezze: a bíróság a termőföld tulajdonjogát az államnak ítélje meg. A fideszes Nagy István javaslatára még az MSZP sem szavazott nemmel, pedig Polt Péter korábban kijelentette: szerinte alkotmányos szempontból aggályos, hogy elvonják a tulajdonjogot.

MTI MTI

Elfogadta a Ház Orbánék rezsiharcos nyilatkozatát
 

Elfogadta a Ház Orbánék rezsiharcos nyilatkozatát

"A magyar Országgyűlés felszólítja Magyarország kormányát, hogy ne engedjen az európai uniós bürokrácia nyomásának, védje meg hazánk alapszerződésekben garantált jogait, és következetesen folytassa a rezsicsökkentés politikáját" - erre mondott áment a parlament.

MTI MTI

Bizottsági igen a női kvótára a nagyvállalatok felügyelő bizottságaiban
 

Bizottsági igen a női kvótára a nagyvállalatok felügyelő bizottságaiban

Az EU-s szakbizottságokban meggyőző többséggel - összesítve 41 igenlő és 9 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett - fogadták el az előterjesztést. A kérdésben az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek kellene megegyeznie, hogy érvényes uniós szabályozás szülessen. Ám olyan fajsúlyos tagállamok ellenállnak, mint például Németország.

MTI MTI




Árulókat keres pártjában Berlusconi
 

Árulókat keres pártjában Berlusconi

Silvio Berlusconi arra szólította fel pártjának parlamenti tagjait, hogy ne szavazzanak bizalmat Enrico Letta kormányának. A pártvezért ezzel az is felméri, hogy a PdL szenátorai és képviselői közül hányan engedelmeskednek utasításának.

MTI MTI

Elsöprő többséggel szavazták meg a Normafa-törvényt
 

Elsöprő többséggel szavazták meg a Normafa-törvényt

Minden budapesti általános iskolás tanuljon meg síelni - ezzel a felkiáltással is döntöttek arról a törvényről, amely a kormány szándéka szerint "megalapozza egy európai színvonalú sportkomplexum kialakítását" a budapesti kirándulóhelyen, de nem változtatja meg országos érvénnyel a természetvédelmi, erdővédelmi és építésügyi szabályokat. A törvény ingyenesen a XII. önkormányzat vagyonkezelésébe adta a Normafánál fekvő állami tulajdonban lévő földterületeket.

MTI MTI


Nagykoalíció alakulhat Németországban
 

Nagykoalíció alakulhat Németországban

A CDU/CSU konzervatív pártszövetség végzett az élen a vasárnapi német parlamenti választásokon, de nem tudja folytatni a kormányzást az FDP-vel, mert a liberális párt nem érte el az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt az urnazárás után közölt exit poll felmérések szerint.

MTI MTI


218 fideszes nyomott nemet a Pető Intézet megmentésére
 

218 fideszes nyomott nemet a Pető Intézet megmentésére

Szabó Tímea független képviselő 500 millió forint átcsoportosítását kérte hétfőn este a parlamenttől. Leszavazták, de azóta Facebook-csoportot indított a Pető Intézet megmentésére. Hoffmann Rózsa közben azt üzente, hogy méltányossági elvek alapján, külön döntéssel a Pető Intézet kiegészítő támogatást is kap köznevelési feladatainak ellátására az Emmitől.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI