Hogyan fogunk szavazni 2030-ban?
Ha marad a négyéves ütem, 2030 is választási év lesz. Vajon hogy fogunk szavazni akkor? – tette fel a kérdést a Futurista blog szerzője.
Ha marad a négyéves ütem, 2030 is választási év lesz. Vajon hogy fogunk szavazni akkor? – tette fel a kérdést a Futurista blog szerzője.
Nem sokkal vasárnap 21 óra után tudták csak lezárni a szavazást a VIII. kerületi Práter utcában lévő szavazókörben, mert ott is nagy volt a sor - jelentette az MTI helyszíni tudósítója.
Hétfő hajnal 3 óráig tarthat a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében igazolással történő voksolás a helyi választási bizottság egyik munkatársa szerint, aki az MTI tudósítójának vasárnap este fél tízkor azt mondta: még több százan várnak a voksolásra.
Kollégáink a Jobbik és az LMP rendezvénye után a politikusok gyors távozása miatt kiürült MSZP-székházban jártak és készítettek élő videofelvételeket. Körútjukat az MDF-nél fejezték be.
Biztonsági jelekkel védik a szavazólapokat másolás ellen, így a vitatott, vagy gyanúsnak tartott esetekben egyszerűen meg lehet állapítani az eredetiségüket.
Leadta szavazatát Orbán Viktor, az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában vasárnap; a Fidesz elnöke Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában voksolt.
Csütörtök kora délutánig 60587-en jelezték, hogy az áprilisi országgyűlési választás első fordulójában nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen kívánnak szavazni. Ez már egy nappal a határidő lejárta előtt meghaladja a négy évvel ezelőtti adatot.
Megkezdődött az amerikai kontinens magyar külképviseletein az országgyűlési képviselő-választás első fordulója helyi idő szerint szombat reggel.
Eddig csaknem 24 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen szavaznának az áprilisi országgyűlési választáson.
Az Újházy tyúkhúsleves végzett az első helyen a Magyarország Kedvenc Étele szavazáson. A főételek kategóriában a töltött káposzta, a desszertek között a madártej lett a kedvenc. A képviselők nem a magyaros ételektől híznak - tudtuk meg az eredményhirdetésen.
A tudatos választói viselkedés különböző választási rendszerek mellett egészen érdekes eljárásokat honosított meg - olvasható Török Gábor blogján.
Julija Timosenko, az ukrajnai elnökválasztáson vereséget szenvedett elnökjelölt kampánystábja követeli, hogy 1200 szavazókörzetben számolják újra a leadott voksokat - jelentette be pénteki közleményében a stáb vezetője, Alekszandr Turcsinov.
Közel fél éves csúszás után kedden megszavazta az EP az új Európai Bizottságot, amelyre most az eddigieknél sokkal nehezebb feladatok várnak.
Török Gábor a tavasszal esedékes választásokról ír aktuális bejegyzésében. A politológus szerint van esély a korábbiaknál alacsonyabb részvételre.
Leszavazta a parlament a kormány által támogatott sort az az úgynevezett közlekedési tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról szóló szavazáskor; a jogszabály a MÁV átalakításához adna törvényi felhatalmazást.
A 2010-es költségvetés úgynevezett második körös módosító indítványai mellett az államfő által megfontolásra visszaküldött népszámlálási törvényről is szavaz ma az Országgyűlés.
A jövő évi költségvetés 3,8 százalékos hiánycéllal számol, negyven milliárd forintot elvon a közösségi közlekedéstől, nagyságrendileg hetven milliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi mértéke és meglesz a fedezete annak, hogy az öt százalékos áfakulcsba kerüljön a távhő – többek között ezeket tartalmazzák azok a büdzséjavaslathoz benyújtott módosító indítványok, amelyeket kedden fogadott el az Országgyűlés.
Várhatóan reggel kilenctől este kilencig szavaz kedden a parlament a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő módosító indítványokról és a főszámokról. A büdzséhez első körben 1513 módosító javaslat érkezett, amelynek több mint 95 százalékát a Fidesz nyújtotta be.
Jövő kedden szavaz a parlament a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a főszámokat érintő módosító indítványokról - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után.Elmondta: a szavazás több mint tíz órát vesz majd igénybe, a képviselők kétóránként tartanak majd negyedórás szünetet.
Soha nem volt ilyen közel az Európa egységéhez vezető út következő kilométerkövének tekintett Lisszaboni Szerződés elfogadása, mégis övezi némi bizonytalanság a dokumentum életbe lépését. Pedig vasárnap Írországban a megismételt népszavazás nagy többséggel erősítette meg a korábban elutasított szerződést, amely már csak a cseh és a lengyel államelnök aláírására vár.