#Székesfehérvár

17 év után fogták el a kisbabáját megfojtó nőt

1998. októberben találtak egy halott lánycsecsemőt egy székesfehérvári konténerben. Fél évvel később eredménytelenül zárták le a nyomozást, most azonban találtak egy gyanúsítottat. A most 34 éves anya részben beismerő vallomást tett: azt mondta, a baba születésekor nagyon megijedt, rossz döntést hozott, megbánta tettét, és azóta várta, hogy mikor derül ki "sötét bűne".


Vidéken indít szakokat a Corvinus

Megállapodást kötött Székesfehérvár önkormányzata és a Budapesti Corvinus Egyetem kedden, ennek értelmében a felsőoktatási intézmény 2016 szeptemberétől hat szakon nappali egyetemi alapképzést, valamint két levelező szakirányú továbbképzést indít a városban.










Calici vírus fertőzhetett a seregélyesi erdei iskolában

Az elsőként levett négy mintából háromban is humán calicivírus tenyészett ki, ezért valószínű, hogy mindegyik gyerek megbetegedését ez a vírus okozta múlt héten a seregélyesi erdei iskolában – mondta a Fejér megyei tisztifőorvos kedden. Müller Cecília szerint a minták bakteriálisan negatívak voltak. A kórházban további két mintát vettek, azok tenyésztése még folyamatban van.




Orbán újranyittatná a munkásszállókat Székesfehérváron

Meggyőződésünk, hogy Magyarország legkisebb településéhez is a nagyvárosokon keresztül vezet az út – közölte Orbán Viktor a Modern városok program keddi, székesfehérvári állomását követően a Fehérvár TV-nek adott interjúban. A miniszterelnök szerint Székesfehérvár nem tudja kielégíteni a munkaerőigényeket, ezért a munkásszállókat újra kell nyitni.



Orbán: Nem akarok köztársasági elnök lenni

Az ő világa a miniszterelnökség, őt a 2017-as államfőválasztás nem érinti – közölte a miniszterelnök kedden. Orbán Viktor Székesfehérváron járt a Modern városok programja, országos körútja keretében. A miniszterelnök elsődeleges célja ezzel a körúttal a városvezetők megnyugtatása. Újságírói kérdésekre válaszolva most is meglepő válaszokat adott.




Székesfehérvárra küldik Orbánék a következő stadion-milliárdokat

A múlt heti kormányülésen Székesfehérvár 5,85 milliárd forint kormánytámogatást kapott a Sóstó természetvédelmi terület és a vidámparki csónakázótó rehabilitációs programjára, valamint az új Sóstói Stadion szurkolói kiszolgálásának minőségét javító beruházásokra – jelentette be a város fideszes országgyűlési képviselője kedden, a polgármesterrel közös sajtótájékoztatón. Vargha Tamás szerint Székesfehérvár soha nem kapott még annyi támogatást, mint az elmúlt öt évben.