Nem akarnak a 22 kiskorú zaklatásával vádolt tanár előtt tanúskodni a diákok
A soroksári középiskolából több érintett diákot kirúgtak, mióta feljelentették a szexuális zaklatással vádolt földrajztanárt.
A soroksári középiskolából több érintett diákot kirúgtak, mióta feljelentették a szexuális zaklatással vádolt földrajztanárt.
hvg.hu
A maláj politikus szerint a szex visszautasítása a pszichológiai és az érzelmi visszaélés egyik formája.
hvg.hu
"20 éve csinálom ezt, eddig sosem kellett lemennem a színpadról egy dal közben", mondja az amerikai zenész.
hvg.hu
Két éven át hitette el a partnerével, hogy férfi.
hvg.hu
Meglepő indoklással vont vissza minden vádat a színésznő, most már azt írta: szó sincs zaklatásról.
hvg.hu
Érezhetően indulatos, erős állításokat tartalmazó posztot tett közzé a Facebookon a kaposvári Csiky Gergely Színház egyik fiatal színésznője. Ebben konkrét név említése nélkül zaklatással és visszaéléssel vádolja az egykor nagynevű színház vezetőjét. Elértük a kontextusból felismerhető igazgatót, aki szerint mindegyik állítás valótlan, illetve karaktergyilkosági kísérlet zajlik ellene. Cikkünk megjelenése után a színésznő - akit kerestünk, de nem értünk el - levette bejegyzését a Facebookról.
hvg.hu
Mérlegelési lehetőség nélkül, végleg eltiltanák a gyerekek közeléből azokat, akik szexuális bűncselekményt követtek el 18. évét be nem töltött személy ellen. A felvetés jó, mondja a szakember, de rendkívül sok dolgot tisztázni kellene még. Nemcsak a törvényhozónak van dolga, de az oktatási intézményeknek és a társadalomnak is. Beszélni kéne például a tanár-diák kapcsolatokról.
Windisch Judit
A férfi állítólag 12 év alatti gyerekeket is molesztált.
hvg.hu
A 75 éves férfi szerint az egész egy ártatlan gesztus volt, amely most tönkretette az életét.
hvg.hu
Az online szexuális zaklatásnak állít markáns emlékművet az amerikai író-aktivista, Whitney Bell kiállítása.
Németh Róbert
Az úszószövetség új vezetése által elrendelt átvilágítás során egy túlszámlázást és egy hűtlen kezelést felvető ügy már felmerült – mondta az elnök Bienerth Gusztáv a hvg.hu-nak adott interjúban, amelyben a molesztálási, szexvideó-botrányokról, és a gyermekvédelmi intézkedésekről is kérdeztük.
Dercsényi Dávid
Mesekönyv készült, amelynek segítségével a szülő és gyerek beszélgetni kezdhet a testről való rendelkezés, a szex és a szexuális zaklatás, abúzus kényes témaköréről – nem félelemkeltő módon. A szerzőket, Paulik Mónikát és Vincze Zsuzsit kérdeztük.
Dercsényi Dávid
Kiskorú lányokat zaklatott szexuálisan, miután divatfotózást ígért nekik.
MTI
Magyarországon minden harmadik gyereket érinthet az online zaklatás, de erről a szülők sokszor nem tudnak, ezért lesz jó ez a tesztelés alatt álló alkalmazás: figyelmezteti őket, ha gyermekük meztelen képet készít magáról vagy kap mástól.
hvg.hu
A Bors szerint egy 35-40 év körül nő hozta megalázó helyzetbe Józan Lászlót egyik este, amikor kilépett a Vígszínház művészbejáróján.
hvg.hu
A Fox News megszabadult Bill O'Reilly tévés műsorvezetőtől, akit sorozatban vádoltak meg szexuális zaklatással.
hvg.hu
Egyetlen tanár visszaélését sem jelentették a rendőrségen.
hvg.hu
A színész kampányt indított, és máris megtudott pár dolgot az édesanyjáról és a nővéréről.
hvg.hu
Egy gyanúsítottja már van a Facebookon élőben közvetített chicagói szexuális zaklatásnak. Mivel a 14 éves fiú a közösségi oldalon terjesztette az esetről készült felvételt, mindjárt két súlyos vád van ellene.
hvg.hu
A kezdeményezés a nők elleni erőszakra próbálja felhívni a figyelmet.
hvg.hu