Fotó: Szijjártó és Kóka ismét együtt
A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is Szingapúrban volt azon az üzletember-találkozón, amelyen Szijjártó Péter is jelen volt. Korábban Szaúd-Arábiába is együtt utaztak.
A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is Szingapúrban volt azon az üzletember-találkozón, amelyen Szijjártó Péter is jelen volt. Korábban Szaúd-Arábiába is együtt utaztak.
hvg.hu
A Balatonba 500 méterre benyúló óriáskikötő épül Fenyvesen, miközben Tiborcz István kiszállt a kikötőbizniszből, az após pár ígéret betartásáról inkább lemondott, egy nagy autóberuházást elbukhatunk, de jöhet a magáncsőd. Egy sztárközgazdász szerint olyan nagy az egyenlőtlenség, hogy el kéne venni a szupergazdagok jövedelmének a felét. Dánia pedig meg akarja valósítani a készpénzmentes életet. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Magyar statup cégeket fényez és nagykövetségeket nyit a külgazdasági és külügyminiszter a jövő heti ázsiai utazásán.
MTI
„Benkő Szilárd úgy döntött, hogy vissza kíván térni a magánszektorba. A miniszter eddigi munkáját megköszönte és a döntését elfogadta” – erősítette meg a hvg.hu információját kérdésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint Azerbajdzsán az egyetlen olyan ország jelenleg, amely belátható időn belül újabb gázbeszerzési forrás lehet Európa számára.
MTI
Rövidesen két közvetlen légi járat is indul a két ország között – ezt még csütörtökön jelentette be Szijjártó Péter, miután megbeszélést folytatott Robert Nicholson kanadai külügyminiszterrel a törökországi Antalyában.
MTI
A díszszemlén nem volt ott, de a koszorúzáson már igen, majd a Kremlben ebédelt.
MTI
Szijjártó Péter állítja, nem indult ellene vagyonosodási vizsgálat, és nem is tud ilyenről.
hvg.hu
Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vesz a moszkvai, győzelem napi ünnepség megemlékezésén, de a parádéra nem megy el.
MTI
MTI
hvg.hu
Az RTL Klub Híradója szerint nem csak Habony Árpád, hanem Szijjártó Péter ügyében is vizsgálódik a NAV, de Szijjártó erről nem tud.
hvg.hu
Román külügyi vezető legutóbb tavaly februárban járt Magyarországon, a 2014 novembere óta hivatalban lévő Bogdan Aurescuval decemberben tanácskozott Szijjártó utoljára.
MTI
Prágában tárgyalt kedden Szijjártó Péter Küküm-miniszter, és azt mondta, hogy az ukrán válsággal kapcsolatos európai állásponthoz Magyarország is tartja magát.
MTI
Májustól augusztusig tart a 116 magyar katona kitelepítése az iraki Erbilbe, ahol az Iszlám Állam elleni hadműveletben fognak részt venni. Elsőként hat tiszt utazik ki. A magyar kontingens hasonló feladatokat lát majd el, mint Afganisztánban.
MTI
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja bírósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordul annak érdekében, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nyilvánosságra hozzon több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot.
MTI
MTI
hvg.hu
A Peking-Budapest járat heti négy alkalommal érkezik majd a Liszt Ferenc Repülőtérre.
MTI
Szijjártó Péter belorusz látogatásából hazatérve tartott előadást csütörtökön az ELTE meghívására. A bevándorlás-politikáról úgy vélekedik, hogy a kérdést a még krízisben lévő országokban kell megoldani, azonban nem tért ki arra, hogy mi történik a határainkhoz érkezőkkel. Kérdéseinkre leszögezte, hogy a Minszkkel kötött szerdai megállapodások nem az oroszok ellen bevezetett EU szankciók megkerülését szolgálják. Kitért a nemzetközi tanulmányok szakra is, amelyet szerinte nem lenne célszerű megszüntetni.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem egyedülálló vitát folytatni a halálbüntetésről Magyarországon, erre több országban is van példa.
MTI
Jelenleg negyven magyarról tudnak, aki Nepálban tartózkodik, közülük 34 magyar állampolgár, hatan pedig magyar ajkúak, de más európai uniós országok állampolgárai. Mindenkivel kapcsolatban van a magyar külügy közvetlen vagy közvetett módon, mindenkiről tudják, hol és hogy van.
MTI
A keleti nyitás egyelőre kudarcnak tűnik, de máris itt a déli. A legjövedelmezőbb üzletekhez azonban a magyar cégek nem férnek hozzá Afrikában, ahol egyébként csúszópénz nélkül nehezen lehet boldogulni, de tudni kell azt is, kit kell megkenni. Brazília és Chile sokkal rendezettebb országoknak számítanak, vannak már ott magyar cégek, amelyek megtalálták számításukat. De miben lehet keresnivalónk?
Keller-Alánt Ákos
A keresett magyarról a tartózkodási helye alapján feltételezhető, hogy jól van – mondta az M1-en a külgazdasági és külügyminiszter. A katmandui tiszteletbeli konzul meglátogatta azt a négy sérültet, akit kórházban kezelnek. Ők a körülményekhez képest jól vannak. Közben 4300 fölé emelkedett a földrengés halottjainak száma.
MTI