Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint hazudik, aki azt állítja, hogy a magyar kormány nem a nemzetközi szabályoknak megfelelően látja el a menekülteket. És Sigmar Gabriel német alkancellár ezt állította.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak minősítette és visszautasította Sigmar Gabriel német alkancellár kijelentését, miszerint Magyarország a bevándorlókkal kapcsolatban nem tartja be a nemzetközi konvenciókat.
"Felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk ezt a képtelen vádat. Mi minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátunk Magyarországon" – mondta Szijjártó Péter pénteken Prágában. "Aki ezzel ellentétes állítást tesz, legyen az akárki, az hazudik" – jelentette ki.
A külügyminiszter tájékoztatása szerint Gabriel egy politikai vitaműsorban úgy nyilatkozott: elsősorban mások szegték meg az EU-s szabályokat, azok, akik már hónapok óta nem regisztrálják a menekülteket, hanem egyszerűen átengedik az országukon, Németországba küldik őket, illetve azok "akik nem tartják magukat a saját menekültügyi kötelezettségeikhez, mint Magyarország, amely a Genfi Konvenció részese, és mégis embertelen körülményeket teremt".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.