Szijjártó beismerte, hogy találkozott Tarsoly Csabával
Szijjártó Péter egy hónappal, az egyik államtitkára pedig négy nappal a Quaestor-botrány kirobbanása előtt találkozott Tarsoly Csabával.
Szijjártó Péter egy hónappal, az egyik államtitkára pedig négy nappal a Quaestor-botrány kirobbanása előtt találkozott Tarsoly Csabával.
hvg.hu
"Minden nácik által megszállt országban voltak emberek, akik kollaboráltak a nácikkal" – ismételte meg nyilatkozatának lényegét az FBI igazgatója, miután több ország diplomáciai jegyzékben fejezte ki nemtetszését korábbi mondandója miatt. James Comey nem kér bocsánatot, de azt megbánta, hogy konkrét országokat említett.
MTI
Azerbajdzsánból biztosan jön majd földgáz Európába Szijjártó Péter szerint, akinek azeri tárgyalópartnere azt ígérte, hogy egy év múlva már az ő gázukat használja Európa.
MTI
A külgazdasági és külügyminiszter szerint durva és bántó általánosítást és felületességet mutatnak a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának a washingtoni Holokauszt Múzeumban mondott szavai.
MTI
Az elkövetkező időszakban nem várhatók rendkívüli cserék a nagyköveti posztokon, de Szijjártó Péter külügyminiszter szerint döntés születhet arról, hogy meghosszabbítják a nagyköveti ciklusokat.
MTI
A Quaestor Budapestre álmodott, 1 milliárd eurós ingatlanberuházásához a Külügyminisztérium még a cég március 9-i borulása előtt is vitt arab üzletembereket – írta meg a 444.hu.
hvg.hu
Az FBI-igazgató holokauszttal kapcsolatos nyilatkozatában felvetette a német, a magyar és a lengyel nép felelősségét a népirtásban. A magyar külügy hétfőn tiltakozó jegyzéket adott át az amerikai nagykövetségnek – értesült az Index.
hvg.hu
Szijjártó szerint az ilyen tragédiák megelőzéséhez békét, valamint gazdasági stabilitást kell teremteni a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, valamint egy működő, a saját határait ellenőrizni képes államot kell létrehozni Líbiában.
MTI
Összesen 13 család 42 tagját kellett kimenekíteni két és fél hét alatt.
MTI
Jó üzenete van, hogy míg Magyarországon 2012-ben 1000 milliárd forint európai uniós forrást fizettek ki, 2013-ban már 1700 milliárd forintot, 2014-ben pedig 1840 milliárd forintot – mondta a külügyminiszter az Európai Bizottság alelnökével közös sajtótájékoztatón a 700 milliárd forint uniós forrást érintő felfüggesztést firtató kérdésre.
MTI
Közleményt adott ki a magyar külügy a nigériai diáklányok elrablásának egyéves évfordulóján. Mint írták, a KKM változatlan aggodalommal követi a 200 nigériai diáklány sorsának alakulását.
MTI-OS
Kóka János Szijjártónak köszönheti diplomata-útlevele meghosszabbítását, és a DK-s Eörsi Mátyásnak is van ilyen irata. A külügyi tárca több ezer diplomata-útlevelet adott ki, de Mészáros Lőrincnek és Simicskának állítólag nincs.
hvg.hu
Magyarország nem alapítóként kíván részt venni a szervezet létrehozásában, hanem csupán tagnak jelentkezett oda.
MTI
Magyarország rijádi nagykövetségének adatai szerint kilenc magyar állampolgár tartózkodik még a harcok sújtotta Jemenben, két embert csütörtökön evakuálnak, további négy ember kimenekítése pedig attól függ, hogy mikorra kap a NMSZ újabb berepülési engedélyt. Három további magyar állampolgár arról tájékoztatta a nagykövetséget, hogy egyelőre nem kívánják elhagyni az országot.
MTI
Jelenleg kilenc magyar van még Jemenben, akik el akarják hagyni az országot, ahol síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök erői ellen. Kedden is folytatódott a magyarok evakuálása, két család megérkezett Kartúmba.
MTI
Lázár János szívhez szóló választ adott, Pintér Sándor magáról és családjáról is vallott. Szijjártó Péter csak szédeleg a lehetséges válaszok erdejében.
hvg.hu
A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
MTI
Nyolc magyar család huszonhat tagját sikerült kimenekíteni a háború sújtotta Jemenből a Nemzetközi Migrációs Szervezet repülőgépével vasárnap, így már csak hat magyar evakuálásáról kell gondoskodni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután Dunakeszin.
MTI
Jókora tömeg gyűlt össze a Quaestor-károsultak tüntetésén és teljes kártalanítást követeltek. Volt kisemberezés, „nem hagyjuk”, és szemét fideszezés is.
hvg.hu
Távozik Kohut Balázs államtitkár a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, és a minisztérium szerint ennek nincs köze a Quaestor-ügyhöz.
hvg.hu