Legendás színésszel bővül a Trónok harca szereplőgárdája
A hetedik pecsét, az Ördögűző vagy a Viharsziget sztárja, a svéd Max von Sydow a sorozat hatodik évadában fog feltűnni.
A hetedik pecsét, az Ördögűző vagy a Viharsziget sztárja, a svéd Max von Sydow a sorozat hatodik évadában fog feltűnni.
hvg.hu
Színházi szerepei mellett Sinkó László (és hangja) jelenség volt a tévéképernyőn és a mozivásznon is. Néhány legendás (szinkron)szerepével tisztelgünk a majd fél évszázados, gazdag életmű előtt.
hvg.hu
Járókeret segítségével, gyógytornász felügyelete mellett tipegve megtett pár apró lépést a kórházban Rékasi Károly – írja a Bors. A színész motorbalesete után lábadozik, egy hete műtötték.
hvg.hu
Hatalmasat csattanhatott motorjával Rékasi Károly kedden a XXII. kerületi Háros úton – erre utalnak a helyszínen készített fotók. Az ittlakunk.hu-n közzétett képeken jól látszik, hogy a színész összetört motorja egy sarki telken állt meg, az előtte lévő járdát és az utat alkatrészdarabok borítják. Az autó, amelybe beleszaladt, egyben maradt, de az oldala megsérült, egyik kereke kitört, és a légzsákok is kinyíltak.
hvg.hu
A XXII. kerületi Háros úton súlyos motorbalesetet szenvedett kedden délután Rékasi Károly – írja az Origo. A színész állapotáról egyelőre nincsenek megbízható információk. A Blikk szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy Rékasi Károly legalább öt métert repült, miután beleszaladt egy kanyarodó autóba. A medencéje és a törzse sérült meg.
hvg.hu
A kaliforniai Rancho Mirage-ben 93 évesen elhunyt Patrick Macnee brit színész, aki a The Avengers című kultikus brit kémfilmsorozat főhőseként vált ismertté világszerte az 1960-as években.
MTI
Az elképesztő életművel rendelkező művész 93 éves korában hunyt el.
hvg.hu
A Radnóti Színházban, a Vígszínházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban is láthatta őt az utóbbi években a közönség. Hosszan tartó betegség után, 72 éves korában érte a halál.
hvg.hu
Tavaly történt, hogy Oszter autójával megrongálta a MOM Park garázsát, ittas vezetéssel gyanúsítják, ám egyelőre nem történt érdemi előrelépés az ügyben. A színész jogi képviselője a Fővárosi Főügyészséghez fordult panasszal az elhúzódó ügy miatt a Blikk szerint.
hvg.hu
A legendás színész máig pályafutása legnehezebb feladatának tartja Michael Corleone megformálását.
hvg.hu
A színészt sötét múltjáról faggatták volna egy interjúban, de válasz helyett felállt és otthagyta a riportert.
hvg.hu
Az Újszínház színészét egy gyors lefolyású, halálos kórral kezelték. Szerda hajnalban hunyt el egy fővárosi intézményben. Bicskeyt felesége és három lánya gyászolja.
hvg.hu
Kedden elhunyt a József Attila Színház színésze, Katona János. A Bors Online szerint gyógyszer-túladagolásban halt meg.
hvg.hu
Életének hetvenötödik évében hétfőn elhunyt Tolnai Miklós színművész, a Pesti Magyar Színház egykori művésze – közölte a színház kedden.
MTI
A botrányairól híres színész most nagyon közel engedi magához az internetezőket. Egy művészeti projekt keretében élőben követhető a szívdobogása.
hvg.hu
A Nemzeti színpadán kívül márciusban a mozivásznon és a tévéképernyőkön is újra felbukkan Reviczky Gábor, aki szerint a Liza, a rókatündér és a Kossuthkifli várható sikerének is a nagyon jól megírt fogatókönyv a titka. A színész szerint a Nemzeti igazgatóváltásánál felülről gerjesztették a feszültséget, és a társulaton belül egy rossz szó sem hangzott el Alföldiről. A nemzetis darabok ellentmondó hazai és külföldi fogadtatását nem érti, de ebben, úgy véli, a hazai rendezők és a kritikusok is ludasak. Interjúnk Reviczky Gáborral, aki reményei szerint nyáron újra komoly főszerepet alakít majd egy filmben.
Bicsérdi Ádám
Létezik jelentős művészi visszatérés a színésznek, akiért egykori filmszerepe miatt milliók rajongtak? Magyar terepen is megvizsgáltuk a Birdman egyik alapkérdését. Emblematikus figurák Lindától Mágenheim Ádámig; és a színészek, akiknek dobbantó vagy bilincs lett a híres szerep.
Patakfalvi Dóra
Elhunyt Louis Jourdan, a Hollywood utolsó francia szeretőjeként is emlegetett francia színész.
MTI
Sok mindenből elege van, de nem adja fel – Lukáts Andor új bemutatóra készül, miközben elkeseredett harcot vív saját színháza életben tartásáért, plakátot tervez és tüntetésekre jár. Állami támogatásra már nem pályázik, miután a színházi és a filmes szervezetek sokszor megalázó tortúrába sodorták. A színész saját gyermekei jövőjéért is aggódik, épp ezért hangoztatja nyíltan véleményét közéleti kérdésekben is. Szerinte egyre több művésznek nyílt ki a szeme az utóbbi időben, és egyre kevesebben hisznek a "majd más elintézi" bénító logikájában. Lukáts Andorral beszélgettünk új szerepéről, csalódásokról, megalázó helyzetekről, és jövőbeni terveiről.
Bicsérdi Ádám