#Szíria


Ez robbanthatta ki igazából a szíriai válságot

Egy neves amerikai külpolitikai szakértő nemrég cikket közölt egy amerikai magazinban, melyben arra világított rá, hogyan is vezettek az éghajlatváltozás súlyos hatásai a szíriai lázadásokhoz. A szíriai kormány ballépései, illetve az amerikai állami segélyszervezet cselekvőképtelensége is a helyzet eszkalálódását okozhatták.


Elment az áram szinte egész Szíriában

Szíriának szinte az egész területe áram nélkül maradt szerdán egy olyan támadás következtében, amelyet magasfeszültségű vezeték ellen követtek el az ország középső részén – jelentette be Imad Mohammed Deeb Hamisz villamosenergia-ügyi miniszter.


Obama: politikai átmenet kell Szíriában

Szíriában "politikai átmenetre" van szükség, a polgárháború szörnyűségeit követően Bassár el-Aszad elnök nem lehet képes visszanyerni legitimitását – mondta Barack Obama amerikai elnök szerdán Stockholmban.


Putyin szerint hazudik az amerikai külügyminiszter

Az orosz elnök arra figyelmeztette szerdán az amerikai kongresszust, hogy nincs joga jóváhagyni erő alkalmazását Szíria ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése nélkül, s ha ezt mégis megtenné, az "agressziós cselekmény" lenne.




Orosz rakétacirkáló indul a Földközi-tengerre

Oroszország egy rakétacirkálót küld a Földközi-tenger keleti részébe, hogy az átvegye az orosz haditengerészeti tevékenység irányítását a térségben - idézett az Interfax állami hírügynökség szerdán egy katonai forrást.



Szíria: Putyinék mégis támogathatják a katonai beavatkozást

Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a Nyugatot egy egyoldalú akciótól Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország "nem zárja ki" egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen.


Kiszámolták, mikor jöhet az 500 forintos benzin

Elképzelhető, hogy egy esetleges szíriai beavatkozás hatására rövid távon új csúcsot fognak dönteni az üzemanyag-tarifák, de az 500 forintos literenkénti árnak egyelőre minimális az esélye – mondta Pletser Tamás, az Erste Bank olajpiaci elemzője az InfoRádiónak.






Az oroszok nem akarnak őrködni a szír fegyverek felett

Moszkva visszautasította kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felvetését, amely szerint Oroszországnak kellene gondoskodnia a szíriai vegyi fegyverek biztonságáról. A lengyel diplomácia vezetőjének javaslata "zavarba ejtő" – mondták az orosz külügyminisztériumban.


Kerry biztos benne, hogy Aszad támadott gázzal

Minden ésszerű kétséget kizáróan tudni lehet, hogy az Aszad-rezsim és csakis az Aszad-rezsim vetett be vegyi fegyvert augusztus 21-én Szíriában - jelentette ki John Kerry külügyminiszter kedden az amerikai szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán.


ENSZ-főtitkár: nem lenne jogszerű a szíriai támadás

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy Szíria elleni esetleges amerikai katonai csapással kapcsolatban kedden kijelentette, hogy az erő alkalmazása csak a világszervezet felhatalmazása vagy önvédelem esetén lenne jogszerű, és arra is figyelmeztetett, hogy a beavatkozás csak további vérontáshoz vezetne a közel-keleti országban.


Svédország befogadja a szíriai menekülteket

Svédország első európai államként állandó letelepedési engedélyt ad minden oda érkező szíriai menekültnek a közel-keleti országban tomboló erőszak elfajulása miatt – így döntött kedden a bevándorlási tanács.


A republikánusok is odacsapnának Szíriának

A Szíria elleni katonai csapás támogatására szólította fel kedden párttársait John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke, és a képviselőházi republikánus többség vezetője is meg kívánja szavazni a szíriai beavatkozást.