#szolgáltató központ










Orbán: az utolsó gondolatunk lenne önök ellen harcolni
 

Orbán: az utolsó gondolatunk lenne önök ellen harcolni

Orbán Viktor beszédével nyitott meg kedden a General Electric új budapesti szolgáltatóközpontja. A kormányfő köszönetet mondott a GE-nek a bizalomért, és azt is mondta, hogy a Váci úti helyszín dacára a legutolsó gondolatuk lenne a GE, a tőkések ellen harcolni.

hvg.hu hvg.hu

A magyarok helyett a lengyeleket választják a call centerek
 

A magyarok helyett a lengyeleket választják a call centerek

A magyarországi üzleti szolgáltató központok (rendszerint call centerek) összesen mintegy 25 ezer embert foglalkoztatnak, de a következő két-három évben várhatóan újabb 2300 munkahelyet hoznak majd létre. Viszont új központok már nemigen települnek Magyarországra, inkább válaszják Lengyelországot.

MTI MTI

Kikérdezik a hazai call centerek vezetőit
 

Kikérdezik a hazai call centerek vezetőit

Az EY nemzetközi tanácsadó cég idei elemzése szerint rendkívüli mértékben, évi tízezer milliárd dollárral bővülhet a szolgáltató központok piaca a következő három évben – közölte a társaság kedden. Az EY most induló felmérése során több mint hetven Magyarországon működő szolgáltató központ vezérigazgatóját és pénzügyi vezetőjét kérdezik meg.

MTI MTI

A világelsők között a HP budapesti központja
 

A világelsők között a HP budapesti központja

Stratégiai fontosságú, kiemelt szolgáltatási helyszínné tette a HP Magyarország budapesti szolgáltató központját a cég nemzetközi anyavállalata. A vállalat a döntéssel a hazai munkaerő szakértelmét és felkészültségét ismerte el. A budapesti részleg Dublinnal és Kuala Lumpurral együtt egy szűk, világszerte mindössze nyolc tagot számláló körbe került be.

hvg.hu hvg.hu

Magyarország szolgáltatóközpont-nagyhatalom lesz?
 

Magyarország szolgáltatóközpont-nagyhatalom lesz?

Rendkívüli mértékben, évi tízezer milliárd dollárral bővülhet a szolgáltató központok piaca a következő három évben. A bevételnövekedés mellett szolgáltatásaik köre és minősége is fejlődik, a szervezetek pedig minden korábbinál jobban globalizálódnak majd. Magyarország egyre növekvő szerepet játszik a szolgáltató központok világában.

hvg.hu hvg.hu