Megérkezett Budapestre a lappföldi Mikulás – fotók
Megörvendeztette a gyerekeket.
Valahol csak meg kell fogni a pénzt.
A miniszterelnök újabb TikTok videóval jelentkezett, oda is szúrt egy kicsit Karácsony Gergely főpolgármesternek.
December 1-től február 4-ig ismét korcsolyapálya lesz a Parkban, ráadásul nagyobb, mint eddig.
Úgy tűnik, Omid Scobie könyvének a holland kiadásába név szerint is belekerült az a királyi családtag, akit Meghan Markle rasszizmussal vádolt.
Egy idő után Lukrécia elkezdett nyávogni.
Hiába harsogták neki a rendőrök, hogy álljon meg.
Tiffany Haddish nagyon bánja, és azt ígéri, kér segítséget. Két éven belül ez volt a második ittas vezetése.
Szívfacsarásból jeles lett a kisfilm, amely hatalmas tetszést váltott ki a közösségi médiában.
A vendégsereg megfordult a párizsi Operában és a Versailles-i kastélyban is, nem csoda, hogy megugrott a számla.
Különleges életet terveztek maguknak az előttük álló három évre, most nem maradt semmijük.
Omid Scobie Harry herceg és Meghan Markle korábbi vádjait nagyítja fel a most megjelent, Endgame című könyvében.
Megérkezett a téli csodavilág az amerikai elnöki család otthonába.
Linda Evangelista egy interjúban arról beszélt, hogy már nem akar hallani senkit szuszogni maga mellett.
Szegedi Fecsót Brasch Bence ütötte ki, az RTL szerint a vasárnapi mérkőzés után kórházba kellett szállítani.
A fénykorban dollárbolt és ultramodern automaták kötődtek a nevéhez, ma inkább a csokiroló iránti nosztalgia. Egykor monopolhelyzetben árulta a peronon a Bambit, ma inkább arra számíthat, hogy ha elakad a vonat valahol, többen térnek be az étkezőkocsiba. Az Utasellátó története sok-sok képpel.
A fenyő eddig egy hajdúszoboszlói családi ház kertjében állt.
Huszonöt lottózónak volt négyes találata, ők fejenként 2 milliót nyertek.
Az Instagramon, egy fotóval tudatta a világgal.