Egy órán keresztül kergették a rendőrök a 7. kerületben a házi őrizetest, aki levágta a lábáról a jeladót
Lopási ügyén túl most már fogolyszökés miatt is felelnie kell.
Lopási ügyén túl most már fogolyszökés miatt is felelnie kell.
Még hőkamerás drónokat is bevetettek a keresés érdekében, és végül meg is találták az állatot, de már késő volt.
Gazdái arra gyanakszanak, hogy valaki szándékosan engedte ki Jacket.
R. Richárd még el tudott menekülni a vele szembetalálkozó rendészeti osztályvezető elől, másnap viszont a Duna árterületén mégis elfogták.
Egy nő megrendezte saját elrablását az Egyesült Államokban, akár egy év börtönbüntetésre és 6000 dolláros bírságra is számíthat, ha bűnösnek találják.
A kislányt a 61 éves bűnöző fegyverrel kényszerítette arra, hogy beszálljon az autójába.
Ukrán sajtóértesülések szerint egy terrorizmussal vádolt férfi végezhetett önmagával.
Az eltűnt fiatalok többsége a gyermekvédelmi szakellátásból jön, és bár a rendszer sok sebből vérzik, a legalapvetőbb gond mégis a kötődés hiánya lehet. Ha ugyanis valami megelőzhetné a szökéseket, az az, hogy a gyerekek ott akarjanak lenni, ahol éppen vannak.
Gleb Karakulov az orosz Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) századosa volt és ő a közelmúlt legmagasabb rangú orosz hírszerzőtisztje, aki nyugatra menekült.
Artyom Usszt, a krasznojarszki kormányzó fiát, a szankciók kijátszásával és banki csalással is gyanúsítják.
Gyorsan lebuktak, de egyelőre csak az egyiküket sikerült elkapnia a rendőröknek.
Közel nyolc évig bujkált a hatóságok elől, néhány napja viszont hazahozták.
Egy bűnügyi felügyelet alatt álló nő szökött meg Debrecenben. A nyomozók néhány órán belül elfogták.
Tíz embert megölt, tízet súlyosan megsebesített.
Magyarországon keresztül akart az Európai Unióba szivárogni két, terrorizmus gyanúja miatt körözött tálib harcos - írja a Blikk.
A férfi még júniusban szökött meg a hatósági őrizetből.
Az állatokat egy kivételével sikerült visszacsalogatni a helyükre.
Valószínűleg Phenjan hajlandó tárgyalni a kiadásáról.
Travis Kinget az ENSZ szerint őrizetbe vehették az észak-koreai hatóságok.
A Sox névre hallgató cica gyakran szökik meg, és volt, hogy éjszakai klubból és kebabostól kellett hazahozni.