A tisztújítás menetrendjéről tárgyal az MSZP
Az MSZP március végére tervezett tisztújításának menetrendjéről kezdett tárgyalást szombaton a szocialista párt országos választmánya.
Az MSZP március végére tervezett tisztújításának menetrendjéről kezdett tárgyalást szombaton a szocialista párt országos választmánya.
MTI
A Malév pénteki közgyűlése a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról, illetve tőkeemelésről sem döntött - tudatta Berényi János, a Malév Zrt. elnöke közleményében kora este.
MTI
Egyebek mellett az Európai Unió előtt álló gazdasági kihívásokról tájékoztatta Michel Szulejman libanoni államfőt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök – ezt írta közleményében a kormányfő szóvivője. Szijjártó Péter szerint Orbán elismerését fejezte ki Michel Szulejmannak Libanon egysége, a térségben betöltött szerepe és gazdasági teljesítménye miatt.
MTI
Koszovó állampolgárai csak akkor léphetik át vízum nélkül az Európai Unióhoz tartozó országok határait, ha Pristina mélyreható reformokat hajt végre - jelentette ki Cecilia Malmström, az unió belügyi biztosa Pristinában.
MTI
"Úgy hiszem, lesz megállapodás" – ezt mondta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tervezési, elemzési és kockázatkezelési főosztályának vezetője a keddi bécsi Euromoney konferencián a Nemzetközi Valutaalappal tervezett tárgyalással kapcsolatban. Réz András szerint "elegendő" idő áll rendelkezésre a megállapodáshoz.
MTI
Folytatta a magyar hitelfelvételről kezdett előkészítő megbeszéléseit Washingtonban kedden Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, akinek legmagasabb szintű tárgyalópartnere eddig David Lipton, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) második számú vezetője volt.
Index
Index
MTI
Dél-Korea csütörtökön jelezte Észak-Koreának, hogy Phenjan heves szóbeli támadásai ellenére kész tárgyalni a két ország kapcsolatáról.
MTI
Folytatták hétfőn Kairóban Hoszni Mubarak volt elnök perének múlt héten elnapolt tárgyalását, de rövid tanácskozás után újabb egy nappal elhalasztották az ülést. Mubarakot bűnrészességgel vádolják több mint 800 tüntető halálában, akiket a tavaly kirobbant felkelés idején öltek meg. A megrendült egészségű, 83 éves exelnököt ismét helikopterrel vitték a bíróságra abból a kairói katonai kórházból, ahol előzetes letartóztatásban tartják.
MTI
Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.
MTI
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök nem lát lehetőséget arra, hogy az ellenzékkel tárgyaljon, mert az szerinte túlságosan szétszabdalt.
unknown
Megérkezett kedden Kínába és megkezdte tárgyalásait Glyn Davies, az Egyesült Államok észak-koreai ügyekben illetékes különmegbízottja, aki kilencnapos ázsiai útja során Peking előtt Szöulban és Tokióban járt.
MTI
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány első- és másodrendű vádlottja, Gál György szabad demokrata kerületi gazdasági bizottsági elnök és Hunvald György kerületi szocialista polgármester az ellenük folyó eljárás megindulása előtti hónapokban a rájuk vonatkozó "kilövési engedélyről" beszélgetett telefonon - derült ki a Fővárosi Bíróságon folyó büntetőper bizonyítási eljárásának zárószakaszában a keddi tárgyaláson ismertetett lehallgatási anyagból.
MTI
Az osztrák kormány fel akarja újítani a tárgyalásokat az ellenzékkel egy "adósságfék" alkotmányos szintű rögzítéséről, hogy biztosítsa az EU-csúcs eredményeinek teljesülését - közölték pénteken vezető politikusok az osztrák média beszámolói szerint.
MTI
A jövő év februárjában folytatódik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon, ahol pénteken tanúmeghallgatást tartottak.
MTI
Tanúmeghallgatással folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere kedden a Pest Megyei Bíróságon. A bíróság a tárgyaláson meghallgatott két tetoválót is, akik Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottnak 2001 és 2005 között tetoválásokat készítettek Hajdúszoboszlón.
MTI
A szlovéniai parlamenti választáson győztes Pozitív Szlovénia elnöke kormányalakítási tárgyalást kezdett hétfőn Borut Pahor kormányfővel, a Szociáldemokrata Párt vezetőjével. Zoran Jankovic pártjának szóvivője azt mondta, hogy a párt vezetője minden parlamentbe jutott politikai erő vezetőjével tárgyalni fog.
MTI
Magyarország még decemberben felveheti a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, de a tényleges tárgyalások várhatóan januárban kezdődnek - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Komáromban.
MTI
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök belgrádi sajtójelentések szerint csütörtökön kijelentette, hogy kész tárgyalóasztalhoz ülni "az észak-koszovói polgárokkal, de az illegális és a bűnözői körökkel már nem".
MTI
Több mint két évtizedes szünet után folytatódik a hagyatéki eljárás a Tito egykori jugoszláv elnök által hátrahagyott örökségről. Tito örökségére hivatalosan a néhai elnök özvegye, Jovanka, fia, Miso és unokái: Josip (becenevén Joska), Zlatica, Svetlana és Edvard tarthatnak igényt.
MTI
Jövő héten folytatják a Szerbia és Koszovó közötti tárgyalásokat, miután némi haladást könyvelhettek el a kedden zárult kétnapos brüsszeli megbeszélés végén - közölte az Európai Unió, amely diplomáciai eszközökkel igyekszik egyengetni Belgrád és Pristina viszonyát.
MTI