Tiltott szerencsejáték: nincs több bingó az öregek otthonában
A díj egy doboz csoki volt.
A táblás társasjátékok között egyre inkább hódítanak Magyarországon is a nem hagyományos menetűek, különösen azok, amelyek a versengés helyett a közösen átélhető élményre és a résztvevők közötti kooperációra építenek – olvasható ki a HVG által készített felmérésből.
hvg.hu
Egy új mobilapplikáció kerül piacra, mely Androidon és IOS-en egyaránt elérhető lesz. Célja, hogy segítsen társasjátékpartnert találni.
hvg.hu
A zenekar gitárosa Youtube-videóban prezentálja az új társasjátékot.
hvg.hu
Egy csapat fiatal 2013 tavaszán úgy döntött, felmarkolják társasjátékaikat, és egy új közösségi élmény keretein belül meghódítják az éjszakákat. A Játszóház projekt estjén jártunk.
Székely Éva
A világhírű társasjáték igazán 21. századi változatában a technológia nagy hagyományt tör meg, de sokkal jobb így mindenkinek.
hvg.hu
Tavaly decemberben jelent meg a Magyar népmesék társasjáték változata, most pedig a kártyajáték is megjelent.
hvg.hu
Sokak kedvenc gazdálkolj okosan-típusú társasjátéka, a Monopoly is elbúcsúzik a készpénztől: hamarosan már csak kártyával fizethetünk a játékban szereplő területekért, ingatlanokért és egyéb ingóságokért.
hvg.hu
Több éves patthelyzet után sikerült visszaszerezniük találmányuk jogait a kisiskolás korosztály matematikaoktatását forradalmasító Mathterminds alkotóinak, így esély nyílt arra, hogy a raktárban porosodó játékok eljussanak a magyar gyerekekhez. Ehhez már csak egy sikeres Kickstarter kampány szükséges.
Stemler Miklós
Karácsonyra nem lesz még kapható, de a 2016 első negyedévére ígért az új Star Wars: Rebellion várhatóan felrobbantja majd a játékpiacot.
hvg.hu
Érdekes gondolat a bűvészetből társasjátékot csinálni, valószínűleg ezért is olyan hihetetlenül sikeres ez a magyar Kickstarter-projekt. Villámgyorsan közeledik a 100 ezer dollárnyi közösségi tőkéhez.
hvg.hu
Mostantól akár az egész bécsi tömegközlekedési hálózatot is hazavihetik szuvenírként a játékos kedvű turisták, a Wiener Linien ugyanis társasjátékot csinált belőle. A Ganz Wienben hóesés, áramszünet, esküvő és fesztivál nehezíti a játékosok dolgát.
hvg.hu
Nem engedte egy Pozsonyi úti kisvendéglő pincére, hogy vendégei társasozzanak a teraszon, merthogy tilos a szerencsejáték.
hvg.hu
Édesapjával közösen talált ki egy stratégiai, táblás társasjátékot a foci VB-re. Aczél Zoltán hét darab, játékokkal foglalkozó cégben tulajdonos. A cégcsoport zászlóshajója a Gém Klub Kft., amelyet 2001-ben alapítottak 3 millió forinttal, a jelenlegi törzstőkéje 27 millió forint (2010-től). A cég 24 főt foglalkoztat, és 334 milliós árbevétel mellett, 5 milliós adózott eredményt értek el 2012-ben – az Opten céginformációs rendszere szerint.
hvg.hu
Leginkább a televíziós kvízjátékok nyomán készített vagy az aktuális filmsikerek figuráival kiegészített tradicionális társasjátékokat lehet nyereségesen piacra dobni a szűk magyar nyelvű piacon.
HVG
A Bang! című játék a hagyományos, offline verzió mellett iPhone-on is népszerű. Ez utóbbi változatot most ingyenes tölthetik le a felha
hvg.hu
Macskafigura váltja a vasalót a Monopolyban, miután 120 ország társasjáték-rajongója így szavazott.
MTI
A nigériai Lagos az első afrikai város, ami bekerült a Monopoly városai közé, a helyi adottságokhoz illő szabályokkal.
hvg.hu
Angol, német, spanyol, orosz és japán nyelven is megjelentette az év játékaként kitüntetett, a szocializmus mindennapjait felidéző Kolejka (Sorban állás) nevű társasjátékot a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).
MTI