Vadludak ezrei menekültek el a tatai tóról a tűzijátékozás miatt
Tatán még szilveszterkor is tilos tűzijátékozni, éppen azért, hogy óvják a vadvilágot az extrém hanghatásoktól.
Tatán még szilveszterkor is tilos tűzijátékozni, éppen azért, hogy óvják a vadvilágot az extrém hanghatásoktól.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága feljelentést tenne az Öreg-tónál telelő ludak megzavarása miatt.
Hazánkat két fiatal tehetség képviseli majd a szeptemberi párizsi megmérettetésen.
A tatabányai tűzoltók siettek az állat segítségére.
Hadházi Lászlónak olyan jó kapcsolatai vannak (állítólag magánál a filmsztárnál), hogy megszerezte azt a levelet, amelyet a tatai Öreg-tó mellé tervezett szálloda ügyében írtak LMP-s képviselők Bruce Willisnek. Nem lennénk most a Hell vezetői helyében.
A tatai Öreg-tó partját elárasztották a döglött halak - a szakemberek szerint az oxigénhiány lehet az oka a halpusztulásnak.
Ritka és veszélyeztetett madárfajok egyedeit figyelték meg a tatai Öreg-tónál.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság majdnem 1,4 milliárd forint uniós támogatásból újította meg a tatai Öreg-tavat és vízgyűjtő területét, az Által-eret. Javult a vízfolyások állapota, a növény- és állatvilág életfeltételei, fejlesztették az Öreg-tó nemzetközi természetvédelmi egyezményekkel védett vízimadár gyülekezőhelyeit és a térség árvízi biztonságát.