hvg.hu/MTI Itthon

Oszlatást ígértek, részlegesen felszabadult a Belváros

Hétfő délután a Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út kereszteződését teljesen lezárták a hajnal óta részleges lezárással ott demonstráló taxisok. Késő délután rendőri nyomásra végül 1-1 sávot több irányban hajlandóak voltak felszabadítani a fuvarozók, de van, ahol csak a buszokat engedték át. A taxisok most kedden reggel nyolc óráig biztosan maradnának a Deáknál.

hvg.hu Itthon

Jó, ha tudja, önért is tüntetnek a taxisok – videó

A taxisok a törvények és a szabályok betartását kérik számon az Uberen és a törvényalkotókon, ennek pedig blokáddal adnak nyomatékot. Kameránkkal a hétfői taxistüntetésen jártunk, ahol megtudtuk, hogy a taxisok problémája mindenki problémája, a demonstrálók egyike reméli is, hogy hamarosan "felébrednek az emberek". Egy másik taxis azt mondta, elegük van, és hamarosan "zárni fognak".

hvg.hu Itthon

Taxisok állják el az utat a Deák téren, Tarlóssal is beszéltek

A Deák tér mellett egy be nem jelentett demonstrációba kezdett több taxis az Uber személyszállító szolgáltatás ellen. A rendőrök a többi sávot biztosítva terelik a forgalmat, hogy elkerüljék a nagyobb torlódást, kisebb sikerrel. A taxisok négy képviselője Tarlós Istvánnal egyeztetett, de nem jutottak megállapodásra, a főpolgármester ugyanakkor jelezte, hogy támogatja a szabályok szerint működő taxisokat. Megállapodás hiányában a tiltakozás folytatódik.

hvg.hu Autó

Világszintű összefogás az Uber ellen

Globális szövetségbe tömörülnek a taxisok és más fuvarrendeléssel foglalkozó szolgáltatások az Uber ellen, így az indiai, kínai vagy amerikai utazások alkalmával sem kellene új ügyfélként regisztrálni, hanem kölcsönösen segítenék egymást a cégek.

hvg.hu Itthon

Taxisok fojtogattak egy nőt, miután elhányta magát

Egy nő azt állítja, hogy három taxis bántalmazta és fenyegette nemi erőszakkal, miután kihányt egy autó ablakán. A taxitársaság szerint minden rendben zajlott, csak az "ügyvédnő utas fennhordja az orrát."

MTI Vállalkozás

Illegális feketelistát állított össze a BKK a taxisok szerint

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől – állította a Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ). A BKK szerint ők ne vezetnek fekete listát.

hvg.hu Én és a Cégem

Nem az Uber alakította át igazán a taxis-piacot

Az elmúlt két évben 800 egyéni vállalkozó taxis dobta be a törölközőt, mert az autókra és az adminisztrációra vonatkozó szabályok szigorodása, és a szaporodó hatósági ellenőrzések túl nagy terhet róttak rájuk.

MTI Vállalkozás

"Az Ubert úgysem lehet megállítani"

London polgármestere nyilatkozatával "legalizálta" az Ubert. "A változás elkerülhetetlen, a legjobb amit az ember tehet, hogy megtanul élni vele" – mondta Boris Johnson egy startupokat támogató rendezvényen. Annak tudatában engedélyezték az Uber működését, hogy nagyon meg fogja keseríteni a hagyományos taxiipar életét - tette hozzá.

Torontáli Zoltán Gazdaság

A szemünk előtt zajlik az újabb géprombolás

Az Uber csatája a taxisokkal és az Airbnb összeütközései a városokkal egyaránt azt jelzi, hogy a megosztásra alapozott új gazdasági modell erős érdekcsoportok tyúkszemére lépett. A zsigeri válaszreakcióknál tartunk, megy a szétadóztatás, a különszabályokba kényszerítés és a jogi ellehetetlenítés, ami hosszabb távon zsákutcának tűnik.

MTI Vállalkozás

Elveszi az Uber-sofőrök kedvét az új taxirendelet

Kétféle fuvarozást különböztet meg az augusztus 6-án hatályba lépő taxirendelet: a sárga taxis személytaxi-szolgáltatás, és az autós személyszállító szolgáltatás. Utóbbihoz is kell regisztrációs matrica, speciális jogosítvány, és vizsgáztatni is kell a kocsit.

nyüzsi Nyüzsi

Rekviem az Uberért

A jól szabályozott verseny elsősorban szolgálja a vásárlók érdekeit, és ne kizárólag egy szakma hatékony érdekérvényesítésének legyen alárendelve.

MTI/hvg.hu Világ

Fotók: A francia taxisok nem viccelnek, amikor az Uber ellen tüntetnek

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására, országszerte lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe.

MTI Világ

Elfajult az Uber elleni francia taxisblokád, könnygázt kellett bevetni

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására, országszerte lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Legendás F1-futam ma a tévében: V8-V12 motorok, friss kommentár és modern live timing

Legendás F1-futam ma a tévében: V8-V12 motorok, friss kommentár és modern live timing

A járvány közepén jelentkezett új showműsorral Louis C. K.

A járvány közepén jelentkezett új showműsorral Louis C. K.

Sarapova megadta telefonszámát, és várja az üzeneteket

Sarapova megadta telefonszámát, és várja az üzeneteket

Moszkvában már megközelítette a 4 ezret a fertőzöttek száma

Moszkvában már megközelítette a 4 ezret a fertőzöttek száma

Befullad a távoktatás ott, ahol a hó végén eladják az okostelefont

Befullad a távoktatás ott, ahol a hó végén eladják az okostelefont

Nemcsak a dolgozóknak, a cégeknek is nagyon nehéz átállniuk az otthoni munkára

Nemcsak a dolgozóknak, a cégeknek is nagyon nehéz átállniuk az otthoni munkára

Gyógyszerek előállítását gyorsító eszközöket fejlesztenek Szegeden

Gyógyszerek előállítását gyorsító eszközöket fejlesztenek Szegeden

Koronavírusosak lettek egy New York-i állatkert tigrisei és oroszlánjai

Koronavírusosak lettek egy New York-i állatkert tigrisei és oroszlánjai

A címlapról ajánljuk