Joe Biden rendelettel megtiltott egy sor amerikai techberuházást Kínában
Az USA elnöke kifejezetten nemzetbiztonsági, nem pedig gazdasági kockázatokra hivatkozik.
Az USA elnöke kifejezetten nemzetbiztonsági, nem pedig gazdasági kockázatokra hivatkozik.
A mesterséges intelligencia (MI) legfelkapottabb műfaját jelentő nyelvi modellek közismerten erőforrás-igényesek, így speciális chipek szükségesek a kiszolgálásukhoz. Ezen a piacon mutatott most be ígéretes újdonságot az Nvidia.
Két új lejátszási listát is kaptak a mai nappal az Apple streamingszolgáltatásának felhasználói, az egyik az új zenék felfedezésében segít, míg a másik a kedvenceinket játssza, néha ajánlva 1-2 zeneszámot.
Hamarosan hiába keressük majd a termékeit a boltokban, az egykoron meghatározó szereplőként működő Fujitsu többé nem forgalmaz PC-ket és laptopokat az európai piacon.
Megszűnik a LetMeSpy nevű, veszélyes androidos kémprogram, miután gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé a szervereiket egy hacker.
Nem zárult túl vidáman a második negyedév a vezető okostelefon-gyártók számára. Bár az összkép nem túl rózsás, azonban voltak olyan cégek is, akik növelni tudták eladásaikat.
Egyre gyakoribbak az internetes csalások, és bár az emberek többsége ezzel tisztában van, még mindig sokan bedőlnek a net rosszindulatú szereplőinek. Különösen, ha ez utóbbiak neves cégek gúnyáját öltik magukra.
Az eddigieknél egyszerűbb adatlopási módszert mutattak be brit kutatók, a mesterséges intelligencia a billentyűleütések hangjából is képes megmondani, ki mit gépel.
A NASA kutatói négy évtizeddel ezelőtt dolgozták ki a nikkel-hidrogén akkumulátort, amit a Nemzetközi Űrállomás és a Hubble űrteleszkóp is használ. Egy amerikai cég állítja, megfizethető formában, földi alkalmazásra dolgozta át a technológiát.
Több látványos képet és videót is kiadott a SpaceX az újabb Starlink-műholdak indításáról.
A YouTube Premium előfizetői ezentúl egy újabb képminőségi szintet is választhatnak, így még szebbek lesznek a videók a platformon.
Eddig nem volt lehetetlen megkerülni a Windows 11 rendszerkövetelményeit, ám úgy tűnik, a Microsoft már dolgozik azon, hogy végleg leszámoljon a szabálytalan telepítésekkel.
Űrállomásként is szolgálna az a naperőmű, ami 61 350 km-re a Hold felszínétől állomásozna. Ha sikerülne megvalósítani az elképzelést, valóban űrutazó civilizációvá válhatnánk.
Több apró hirdetéssel is bombázza a Google az iPhone-os világ felhasználóit. A cél, hogy ne tétovázzanak, váltsanak androidos telefonra.
A jövő évi MacBook Pro modellekben mutatkozhat be az Apple új szuperchipje, az M3 Max. Az áramkört már gőzerővel tesztelik egy speciális MacBook Prón.
Néhány héten belül nem lehet többé alapértelmezett üzenetküldő alkalmazásként használni a Facebook Messengert Androidon, a felhasználóknak más programot kell választaniuk a feladatra.
A Canon kiadta az első olyan, kereskedelmi forgalomban kapható kamerát, amellyel gyakorlatilag teljes sötétségben is lehet videókat készíteni nagyon messzi tárgyakról.
Néha egy látszólag értéktelen dolog is rengeteget érhet, és jól jár, aki ezt tudja. A napokban lezajlott amerikai játékfesztiválon, a Gen Con 2023-on „jól képzett” tolvajok is megfordultak, és olyan gyűjtögetős játékkártyákat loptak el, amelyek rengeteget érnek. Az örömük azonban nem tarthatott sokáig.
Gyakorlatilag már túlzásnak tűnik a 2 TB tárhely ötlete egy okostelefonban, egyes hírek szerint mégis kínál majd ilyet az idei Pro iPhone-jaiban az Apple. De az alapmodellt választók is kényelmesebben elférhetnek majd.
A 27 colos ViewFinity S9 modellel bővül a Samsung nagy felbontású monitorcsaládja. Az új képernyőt kreatívipari felhasználáshoz, grafikai és fotófeldolgozási munkákra optimalizálták.