A tavalyi kérdések mellé újabbakat is felvet majd az év, de nem innovációról lenne szó, ha nem érkeznének válaszok is. Technológiai és tudományos előrejelzésekből szemezgettünk.
Véget ért a támogatása, így frissítéseket sem kap a D-Link több hálózati eszköze. A hackerek meg is találták a rést a pajzson, amit már sosem fog foltozni a gyártó.
Minden különösebb felhajtás nélkül, tulajdonképpen egészen csendben adott ki az Apple egy speciális Airpods Pro 3-at. A limitált kiadású fülessel a kínai Ló évét köszönti a gyártó.
Még a méretükben is általában az emberekre hajaznak a humanoid robotok, ezért is érdekes megoldás egy kínai startup újdonsága. Q1 nevű gépemberük ugyanis akár egy hátizsákba is beparancsolható, és kis méretének és tömegének köszönhetően könnyű kísérletezni vele.
Francia kutatók két vizsgálatot is végeztek a különböző élelmiszeripari tartósítószerek hatásairól, az eredmények pedig erős figyelmeztetésként szolgálnak.
Nemcsak az emberi szervezetet, hanem az akkumulátoros elektronikai eszközöket is megviseli a napokban tapasztalható rendkívüli hideg. Mutatjuk, mivel szembesülhet az okostelefonja használatakor, ha az kemény fagyok idején is használja.
Kínai kutatók olyan eljárást dolgoztak ki az e-hulladékokban lévő arany és palládium kinyerésére, ami sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint a jelenlegi módszerek.
A legtöbb iphone-os még négy hónap után is inkább az Apple korábbi operációs rendszere, az iOS 18 mellett teszi le a voksát. Rendkívül gyenge számokat hoz az iOS 26.
Izraeli kutatók azt vizsgálták, milyen hatással lehet a szervezetre, ha három napon át nagyjából egy üveg vodkának megfelelő mennyiségű alkoholt fogyaszt valaki. A jelek szerint nem túl sok jó.
Napjainkban a digitális technológiák már annyira átszövik a hétköznapjainkat, hogy azok használatában már meg kell különböztetnünk munkahelyi és privát mintázatokat. Ezek az eltérő helyzetek IT-biztonsági szempontból is jelentősen különböznek, miközben például céges környezetben biztosítani kell, hogy a professzionális és magánhasználatú digitális terek összeérése zökkenőmentes, és ami ennél fontosabb, biztonságos legyen. Nemes Imrével, a Magyar Telekom Kiberbiztonsági Kompetencia Központjának vezetőjével beszélgettünk digitális intimszféráról, mesterségesintelligencia-alapú csalásokról és arról, hogy miért nem elég ma már, ha egy szimpla vírusirtót futtatunk a számítógépünkön.
A mesterséges intelligenciára épülő, hasznos újítások érkeznek a Gmailbe. Ezek a fontos dolgok kiszűrése mellett akár abban is segíthetnek, hogy nyelvtanilag szebbek legyenek az e-mailjei.