140 ezer forintot küld vissza a NAV, így szól az e-mail, de aki rákattint, attól elvehetik a pénzét
Pénzt ígér, de inkább elvesz az az átverős e-mail, amelynek küldői a NAV nevében keresik meg magyarországi áldozataikat.
Pénzt ígér, de inkább elvesz az az átverős e-mail, amelynek küldői a NAV nevében keresik meg magyarországi áldozataikat.
HVG
Nem azok vagyunk, amit tudunk, hanem amit hajlandók vagyunk megtanulni – idézi Werner Vogels, aki szokás szerint megtette a téteket: az Amazon alelnöke öt pontba szedte foglalta össze, a technológia fejlődése által milyen változásokra számíthat az emberiség a következő időszakban.
Arra hivatkozva korlátozták az elérésüket, hogy terrorcselekmények koordinálására használják őket.
MTI
Mégsem végpontok között titkosítottak azok az adatok, amelyeket a Dekoda nevű, WC-be szerelhető eszköz küld a csésze tartalmáról. Pontosabban: nem úgy, mint azt a cég állítja. Ez pedig elég aggasztó.
HVG
Amerikai kutatók szerint évente 569 millió tonna szén-dioxidot lehetne kiszűrni a légkörből egy olyan megoldásnak köszönhetően, ami jóval olcsóbb és környezetbarátabb, mint a hagyományos rendszerek.
HVG
Egyre több ember tapasztalhat fájdalmat a kisujjában, ha sokat használja a mobilját. A probléma szerencsére orvosolható.
HVG
Lekapcsolja a 2G-hálózatát a Telekom, ez azonban nem jár azzal, hogy a régi mobilok használhatatlanná válnak – a cég ugyanis összefogott a Yettellel, hogy a végső leállásig közösen szolgálják ki a koros technológiát használó ügyfeleket.
HVG
A Metánál folytatja Alan Dye, aki nemrégiben még a Liquid Glass-átállást felügyelte az Apple-nél.
HVG
Szergej Bojcov és csapata olyan világrekordot állított fel, amiről a mérnökök korábban úgy gondolták, lehetetlen megvalósítani.
HVG
Két, már aktívan kihasznált sebezhetőséget is javított a Google az Androidban. Mihamarabb telepíteni kell őket, ha nem szeretne kémprogramok célkeresztjébe kerülni.
HVG
A világ szabadon szerkeszthető internetes enciklopédiája, azaz a Wikipédia mögött álló nonprofit szervezet kiadta az összefoglalóját arról, hogy mely angol nyelvű szócikkeket olvastak el a legtöbben ebben az évben. Az éllovas egy szomorú politikai hírhez kötődik.
HVG
A YouTube éves személyes összefoglalója alapján még azt is megpróbálja megállapítani, hogy ki milyen személyiségtípusba tartozik.
HVG
Arra hivatkozott az orosz médiafelügyelet, hogy tele van a platform olyan tartalommal, amely negatív hatással lehet a gyermekek szellemi és erkölcsi fejlődésére.
MTI
Világszerte rengeteg weboldal, köztük több nagy magyar szájt is megszenvedte azt a globális hálózatkiesést, amely rengeteg oldalt tett elérhetetlenné október 20-án. Ismét sokan – felhasználók, cégek és uniós szabályozók is – elgondolkodtak azon, mennyire kockázatos egy-egy nagy infrastruktúra szolgáltatóra támaszkodni. Ennek jegyében jelentett be egy új közös megoldást két nagy rivális, Amazon Web Services (AWS) és a Google. A két szereplő együttvéve az internetes infrastruktúra közel felét működteti.
HVG
Komolyan korlátozhatja a használható hashtagek számát az Instagram, háttérbe szorítva a platform egykoron meghatározó elemeit.
HVG
A mobilgyártókkal is összetűzésbe került Narendra Modi kormánya, amely el akarta rendelni egy kétes állami app telepítését az összes, Indiában eladott új okostelefonra. Végül azonban kihátráltak a terv mögül.
HVG
A Google Chrome és a Microsoft Edge böngésző használóit is célozza egy új, veszélyes kártevő, amit észrevétlenül, apró lépésenként építettek be egy sor bővítménybe.
HVG
Kiadta a 2025-ös zenei összefoglalóját a Spotify. Az idei Wrapped részletesebb és játékosabb, mint a korábbiak: például a barátaiéval is összemérheti a zenehallgatási szokásait.
HVG
Nyílt titok, hogy az Apple nem remekel a mesterséges intelligencia területén. Sorra húztak el mellette a konkurensek, és ez feladata a leckét a vezetőségnek. Feltehetően ezek az okok állnak az AI-részleg vezetőjének távozása mögött is, akit most egy olyan elismert szakember vált, aki többek között több mint 16 éves google-s tapasztalattal rendelkezik.
HVG
Megszűnt Magyarországon a Direct One: az online szolgáltatás immáron Canal+ néven érhető el, míg a műholdas ügyfelek átkerültek a One Magyarországhoz. Mutatjuk a tudnivalókat.
HVG