Annyira rá vagyunk kattanva a mesterséges intelligenciára, hogy besülhet az egész
A jelenlegi túlzott felhajtás nem tesz jót a mesterséges intelligencia ügyének, sőt visszavetheti a fejlődést – figyelmeztetnek szakértők.
A jelenlegi túlzott felhajtás nem tesz jót a mesterséges intelligencia ügyének, sőt visszavetheti a fejlődést – figyelmeztetnek szakértők.
Az okos(kodó) droidok már a spájzban vannak, de a hiperugrástól még messze áll a mai tudomány. A Star Wars 1977 óta felvillantott megoldásai közül négy évtized alatt több ikonikus technológia sem jutott érdemben közelebb a megvalósuláshoz.
Felülvizsgálta korábbi számítását, és környezetbarátabbnak minősítette az e-autókat az IVL svéd környezetkutató intézet. Tavalyelőtt még azt mutatták ki, hogy a villanyautók összességében még a dízeleseknél is jobban szennyezik a levegőt, ha a teljes életciklusukat veszik figyelembe, a gyártástól az újrahasznosításig.
A provokatív dizájn viszont még ritka. Megvan az oka, hogy egyelőre inkább a megszokott látvány jellemzi a villanyautókat.
Nem elsősorban a rendőrségnek, hanem akár tüntetőknek is segít az az amerikai rendszer, amellyel egyszerűen megállapítható, honnan lőnek a tömegbe.
Ha magatehetetlenül hever a kerékpáros, akkor a biciklije hív segítséget a baleset utáni percben. Ami Európában az új autóknál tavaly óta kötelező – az eCall vészhívó –, ahhoz hasonlót ajánlanak biztosítótársaságok és más cégek a kerekezőknek.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara mintha megérezte volna, hogy a kormány ismét magyar embert küldene az űrbe. Egy nappal az Európai Űrügynökség és Szíjjártó külügyminiszter bejelentése előtt javaslatot tett űrmérnök mesterszak létrehozására.
Egyre ügyesebbek és megfizethetőbbek az önműködő takarítóeszközök. A lakás tisztaságára mind több okosketyere ügyel, köztük az intelligens szőnyeg is.
Infografika. Ha a képre kattint, nagyítva láthatja.
Igazi, többnyire csak könyvtárban hozzáférhető könyvekkel próbálja erősíteni a Wikipedia forrásértékét egy közhasznú szervezet.
Leszállni már tud, és ez csak a kezdet. Az önvezető repülőgépek felé vezető fontos lépésnek tűnik, hogy egymotoros kisgépekre már elkészült az – egyelőre csak vészhelyzetben használható – automata leszállórendszer.
Tavasszal eldőlhet, hogy mire megy a márka Android nélkül.
Az árazási politika és a termékportfólió bővítése alakíthatja a mobilpiacot a következő időszakban. A folyamat egyik érdekes szereplője lehet a Huawei helyére benyomulni próbáló Xiaomi. És egyre égetőbb kérdés, hogy mi lesz a Huawei sorsa.
A modern mikroprocesszorokat használók járhatnak pórul azzal, hogy Dél-Korea és Japán ismét összeveszett a második világháborús sérelmeken.
Többen többféle megoldással kísérleteznek.
Aki nem hall, az is mehet hangversenyre, táncolhat a diszkóban. Ezt ígéri a londoni CuteCircuit cég, a SoundShirt ruhák fejlesztője.
Az új technológiák miatt a mindenkori hatalom képviselői számára egyre nehezebb kontrollálni az utcára vonulókat, a tüntetőknek viszont egyre könnyebb hatékonyan szervezni nagy tömegeket – és így eredményeket kicsikarni.
Az új technológiák miatt a mindenkori hatalom képviselői számára egyre nehezebb kontrollálni az utcára vonulókat, a tüntetőknek viszont egyre könnyebb hatékonyan szervezni nagy tömegeket.
Algoritmussal nyomozzák ki az álhírek eredetét Litvániában, ahol igen erős az orosz zavarkeltés.
Ahol nem érdemes mást termeszteni, ott napelemekkel gazdálkodnak. Kaliforniában így kapcsolják össze két probléma megoldását.