Fordulat: nem lesz 3 nm-es chip az iPhone 14-ekben
Bár korábban még úgy volt, hogy az A16 Bionic chipet, azaz az iPhone 14-ben dolgozó lapkákat 3 nm-es technológiával készítik, a legújabb értesülések már mást állítanak.
Bár korábban még úgy volt, hogy az A16 Bionic chipet, azaz az iPhone 14-ben dolgozó lapkákat 3 nm-es technológiával készítik, a legújabb értesülések már mást állítanak.
hvg.hu
Okostelefonok esetében egyedülálló funkcióról pletykáltak az idei iPhone-nal kapcsolatban: az eszközzel térerő hiányában is lehet majd telefonálni, SMS-ezni. Azóta újabb információk érkeztek, amelyek több részletet is pontosítottak.
hvg.hu
A HarmonyOS-t az amerikai szankciók hatására fejlesztette ki a kínai gyártó. A szoftver nemrég elnyerte a Red Dot dizájndíjat, azt az elismerést, amivel például az Apple is büszkélkedhet.
hvg.hu
A funkció az iCloudon tárolt fényképeket elemezte volna, gyerekekről készült pornóképek után kutatva. A fejlesztést rengeteg kritika érte adatvédelmi szakértők részéről.
hvg.hu
Szombat estétől vasárnap estéig tervezett műszaki karbantartást végeznek a Telekom szakemberei. Az érintett időszakban lényegében semmilyen csatornán semmit nem lehet majd elintézni a szolgáltatónál.
hvg.hu
Igazából nem a póló az újdonság ebben, hanem az a nagyon vékony elektronika, amit egy ruhaneműbe varrtak a kutatók. Akkor sem lesz baja, ha kimossák.
hvg.hu
Tűzgömbként ragyogott a kaliforniai égbolton a Firefly Aerospace kísérleti rakétája, miután egy hiba miatt menet közben szétrobbant. A cég korábban együttműködési megállapodást kötött a NASA-val.
hvg.hu
A vállalat az elbocsátáskor megvonta az alkalmazott hozzáférését a rendszerhez, de ez úgy tűnik, csak szóban történt meg.
hvg.hu
A Centaurus A-t régóta vizsgálják a tudósok, a legutóbbi adatgyűjtés után pedig két részletgazdag kép is készült róla.
hvg.hu
Lassan már napokban mérhető az iPhone 13 bemutatkozásának dátuma. A remek specifikációk mellett azonban egy kevésbé kellemes jellemzőre is fel kell készülnünk: állítólag az eddigieknél is vastagabban fog majd az Apple ceruzája az árcédula kitöltésekor.
hvg.hu
A kínai marsi helikoptert egy spektrométerrel szerelnék fel a tudósok.
hvg.hu
Az amerikai kutatók szerint viszonylag magas annak a valószínűsége, hogy olyan erős napkitörés indul a Napból, amely leállítaná a globális internetet.
hvg.hu
A gyermekpornó terjesztőire vagy a zsarolók bitcoinszámláira nem olyan egyszerű rákeresni a sötét weben, mint mondjuk a moziműsorra vagy a palacsintareceptekre az interneten.
HVG
Egy új címmel bővül hamarosan az Apple előfizetéses játékszolgáltatása, az Arcade. Azok örülhetnek a legjobban, akik a legózást és a Csillagok háborúja univerzumát is kedvelik, az újdonság fő témája ugyanis ezek.
hvg.hu
Körvonalazódni látszik, mit ért pontosan „mérföldes” űrhajó alatt a kínai űrkutatás.
hvg.hu
Az ír adatvédelmi hatóság története legnagyobb büntetését szabta ki, a WhatsAppnak kell fizetnie érte.
hvg.hu
Nem árt óvatosnak lenni a hivatalos androidos alkalmazások módosított változataival. Kellemetlen meglepetés érhette azokat, akik úgy gondolták, jól jöhet eszközükön a népszerű üzenetküldőre hajazó, FMWhatsApp nevű program.
hvg.hu
Megtalálták egy orosz atommeghajtású tengeralattjáró reaktorát egy tartályban az észak-oroszországi Kara-tenger mélyén – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
MTI
A 66 millió éves kövület kikiáltási ára 417 millió forintnak megfelelő euró. De ezért a pénzért nem néhány csontot kap a vásárló.
hvg.hu
Az új telefont (illetve telefonokat) még nem mutatták be, a debütálás szűk két hét múlva várható. Az androidosok nagy részét viszont már most sem igazán érdekli a kütyü.
hvg.hu