A Microsoft hivatalosan is elkaszálta az új Windowst, ami a gyenge gépeken is jobban futott volna
A Windows 10X véglegesen koporsóba került. A szoftver néhány érdekes újítása azonban nem vész el, a jelenleg is piacon lévő Windows 10-be építik őket.
A Windows 10X véglegesen koporsóba került. A szoftver néhány érdekes újítása azonban nem vész el, a jelenleg is piacon lévő Windows 10-be építik őket.
hvg.hu
Nagyjából hat éven keresztül élhettek a felhasználók a Google nagyvonalúan felkínált ingyenes fotótárhelyével. Sajnos vége lesz a jó időknek, mert bár megmarad a szolgáltatás, de korlátozott lesz az ingyenesen igénybe vehető tárhely nagysága.
hvg.hu
A Google I/O konferenciáján bejelentett újdonságot hagyományos PIN-kóddal és ujjlenyomattal is lehet használni.
hvg.hu
Egy megbízhatónak tartott kiszivárogtató megszellőztette a Twitteren, hogy vége a Huawei és a Leica ötéves kapcsolatának. A kameragyártó kissé rejtélyesen reagált a hírre.
hvg.hu
Van, aki pénzhiányból, van, aki kedvtelésből épít autót hulladékból.
HVG
Ryan Graves hadnagyként szolgált a haditengerészet kötelékében. Azt mondta: egy időben annyi furcsa tárgyat láttak repülni, hogy szinte természetesnek vették őket.
hvg.hu
A dogecoin nevű kriptovaluta Elon Musknak köszönhetően egyre értékesebbé válik.
hvg.hu
A Google egy új funkciót fejleszt, amelynek köszönhetően megoldódhat az asztali számítógépeken használt Chrome egyik nagy problémája, ami a böngésző sebességét korlátozta.
hvg.hu
Tóth Péterrel, az Electrolux Magyarország Értékesítési Divíziójának Vezetőjével beszélgettünk az elmúlt egy év trendjeiről, és arról, hogy milyen kihívások elé állítja a gyártókat a környezettudatosság fontossága. Az Electrolux a pandémia alatt még inkább ráfeküdt az online vásárlásra, és ott tartunk, hogy lassan tényleg fölösleges elmennünk a boltokba, hogy elképzelhessük az új sütőnket a konyhánkban.
Electrolux
A RoboRobo nevű fejlesztőcég egy olyan csevegőbottal állt elő, amit a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi rendszerével, a Neptunnal kötöttek össze, hogy a vizsgaidőszak alatt is segítsék a hallgatókat.
hvg.hu
Isabella Plunkett az ír parlament egyik bizottsága előtt beszélt arról, hogy naponta kell döntenie a súlyos erőszakot tartalmazó bejegyzések sorsáról.
hvg.hu
Egyszerű, de igen hatékony lehet a K&H Bank új kommunikációs megoldása, amely azt segíti, hogy az ügyfelek tudják, valóban a pénzintézet küldte nekik az adott e-mailt, SMS-t vagy alkalmazásértesítést, vagy csak csalók próbálkoznak.
hvg.hu
A Bloomberg információi szerint a jövőben elérhető Mac Prót minden eddiginél erősebb processzorral szerelheti fel az Apple.
hvg.hu
Egy brit kerékpárüzlet kipróbálta, meg tudnak-e találni egy ellopott biciklit az AirTag segítségével.
hvg.hu
A New York-i székhelyű Avvir startup lézeres technológiával dolgozik az éppen készülő létesítmények állapotának folyamatos monitorozásán.
HVG
A csalók egy kamu Elon Musk-profillal azt ígérték, hogy ha valaki küld nekik bitcoint, megduplázva kapja vissza.
hvg.hu
Hugo Barra fogta össze a vállalat virtuális valósággal kapcsolatos fejlesztéseit, de a Facebook első AR-szemüvegének munkálataiban is részt vett. Az utóbbi időben pedig már csak azon dolgozott.
hvg.hu
A Sophos kiberbiztonsági cég 167 hamis androidos és iOS alkalmazást azonosított, melyeket a támadók arra használnak, hogy olyan emberektől lopjanak pénzt, akik azt hitték, hogy közben jól ismert és megbízható cégek pénzügyi, kereskedelmi, banki vagy kriptovalutás alkalmazását telepítették. A támadók társkereső oldalakon keresztül célozták meg a felhasználókat.
hvg.hu
A tényellenőrző oldalak szerint semmilyen alapjuk sincs azoknak a videóknak, melyekben mágnes segítségével próbálnak ráakadni a „titokban” befecskendezett mikrochipekre.
hvg.hu
Valamivel több mint egy hónappal az indítása után olyan rendszerfrissítést kapott a Xiaomi első összehajtható telefonja, amely zseb PC-t varázsol az eszközből.
hvg.hu