Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 2008 GO20 jelű űrszikla vasárnap suhant el mellettünk. A mérete és pályája miatt potenciálisan veszélyes kisbolygónak tartják.
Egy, a gízai nagy piramishoz hasonló méretű aszteroida haladt el biztonságos távolságban a Föld mellett még vasárnap, de a NASA csak most osztott meg erről részleteket.
A 2008 GO20 jelű űrszikla a számítások szerint mintegy 4,5 millió kilométerre repült el mellettünk, közel 29 000 kilométer/órás sebességgel. Ez a távolság óriásinak tűnhet, ám a kisbolygót így is a potenciálisan veszélyes kategóriába sorolja az űrkutatási hivatal, mert félő, hogy egy esetleges pályamódosítás következtében valamikor ennél is közelebb jön.
Ami a méreteit illeti: az objektum átmérője valahol 97 és 220 méter között lehetett. A gízai nagy piramis nagyjából 138 méter magas.
A Space.com szerint 2020-ban egy aszteroida, a 2020 QG minden eddig ismert égitesthez képest közelebb jött: hozzávetőlegesen 2950 kilométeres magasságban volt a tenger szintjéhez mérten, amikor tavaly augusztusban az Indiai-óceán felett tovább repült. Ez az objektum viszont jóval kisebb volt, a szakértők 3-6 méter közöttinek becsülték.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.