Brutális iráni offenzíva indult a kurdok ellen
Harminc kurd fegyveres vesztette életét vagy sebesült meg az elmúlt két napban az iráni hadsereg által indított hadműveletben - közölte vasárnap egy iráni tévé.
Harminc kurd fegyveres vesztette életét vagy sebesült meg az elmúlt két napban az iráni hadsereg által indított hadműveletben - közölte vasárnap egy iráni tévé.
MTI
Gyorsabb urándúsító centrifugák telepítését kezdték meg Iránban – jelentette be kedden a teheráni külügyminisztérium. Erről tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget is, amely felügyeli a tevékenységet – tette hozzá.
MTI
Peking arra bíztatja Teheránt, hogy mielőbb újítsa fel tárgyalásait vitatott atomprogramjáról a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából és Németországból álló csoporttal, és fűzze szorosabbra együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel - derült ki az iráni külügyminiszter kínai tárgyalásain.
MTI
Irán Oszama bin Laden megölését követően szerint nincs többé ürügy a közel-keleti amerikai jelenlétre, a Hamász palesztin terrorszervezet pedig elítéli bin Laden megölését.
MTI
Teherán szombaton elítélte az Európai Unió 32 iráni vezető ellen az emberi jogok megsértése címén hozott szankcióit kettős mérce alkalmazásával vádolva az EU-t - jelentette az iráni rádió és televízió honlapja.
MTI
A Fehér Ház attól tart, hogy Irán befolyása megnövekszik a közel-keleti események nyomán, s ez központi szerepet játszik a régióban bekövetkezett fejleményekre adott reakcióiban - jelentette kedden a The Wall Street Journal európai és arab hivatalos forrásokra hivatkozva.
MTI
Az amerikai külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államok "szilárdan elkötelezte magát az Öböl (államok) biztonsága mellett", és kiemelkedően fontosnak tartja az együttműködést mindazokkal, akiket szintén aggaszt "Irán fellépése a régióban".
MTI
A Horaszán című iráni napilap tájékoztatása szerint tizennégyen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy sikertelen szökési kísérlet során, amelyet egy Teherán közelében lévő börtönben hajtott végre rabok egy csoportja.
MTI
Könnyfakasztó gránátokat lőttek az iráni biztonsági erők a kormányellenes tüntetők közé Teheránban kedden - közölte a Kaleme ellenzéki honlap.
MTI
Ellenzéki tüntetés folyik Teherán központjában, ahol legalább egy helyen összecsaptak a rendfenntartó erőkkel - jelentette kedden a Kaleme ellenzéki honlap.
MTI
Kikötött Szíriában az a két iráni hadihajó, amelyek a Szuezi-csatornán keresztül, izraeli felségterület közvetlen közelében hajózva érték el úti céljukat, a Földközi-tenger keleti medencéjét. A zsidó állam "provokációnak" nevezte a hajók útnak indítását.
MTI
Összecsapások törtek ki Teheránban kormánypárti és ellenzéki csoportok között szerdán.
MTI
Több ezer ellenzéki tüntetett hétfőn az iráni fővárosban az egyiptomi és tunéziai fejlemények támogatása céljából, de szemtanúk szerint a rendőrség és a biztonsági erők estére szétoszlatták őket. A megmozdulás során egy embert lelőttek - jelentette a Fars hírügynökség, a tüntetés szervezőit téve felelőssé az illető haláláért.
MTI
Iránban idén már 66 embert végeztek ki, ami annak a jele, hogy Teheránról lepereg a nemzetközi tiltakozás - mondta szerdán az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
MTI
A két férfit azzal vádolták, hogy az iráni rendszer ellen fegyveresen küzdő mozgalom egyik "aktív sejtjében" tevékenykedtek, és részt vettek a 2009. júniusi elnökválasztást követő, hónapokig tartó tüntetéseken "egy Angliában élő főnök irányításával".
MTI
Bakteriális fertőzés miatt a teheráni állatkertben 14 oroszlánt kellett elpusztítani, miután takonykórral (Bacillus mallei) diagnosztizálták az állatokat - közölte a helyi média hétfőn.
MTI
Irán Kína, Oroszország, az Európai Unió és a Teheránnal szövetséges arab államok, valamint a fejlődő országok képviselőit látta vendégül azért, hogy keressék fel nukleáris létesítményeit.
MTI
Erőteljes, a Richter-skála szerint 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg Irán délkeleti részét hétfő este, amely az első jelentések szerint emberéletet nem követelt, csupán anyagi károkat okozott.
MTI
Az irániak nagy részét ugyan aggodalommal töltik el az országot sújtó nemzetközi szankciók, mégis örülnének, ha Teheránnak lenne atomfegyvere - derül ki egy amerikai intézet szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
MTI
Az Öböl menti arab országok olyan régóta leplezett nézetei kerültek napvilágra a WikiLeaks legújabb kiszivárogtatása nyomán. Az információk ellehetetleníthetik a Teheránnal való megbékélés esélyét.
MTI