#Teherán





Irán bebiztosítja magát

Irán kivonta az európai bankoknál elhelyezett eszközeit, hogy elkerülje az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankciókat - közölte pénteken az iráni jegybank vezetője.








Washington, Moszkva és Párizs elutasította Teherán javaslatát

Az Irán elleni újabb ENSZ-szankciókról tartandó, szerdára tervezett biztonsági tanácsbeli szavazás előtt az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország elutasította azt a javaslatot, amelynek értelmében az iszlám köztársaság reaktor-fűtőelemre cserélné uránkészletének egy részét - közölték Bécsben diplomáciai források.


Teherán belement az uráncserébe

Irán készen áll arra, hogy egyetlen menetben atomerőművi fűtőanyagra cserélje 1200 kilogramm alacsonyan dúsított uránját, de a cserének az ország területén kell megtörténnie - jelentette be Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője a Dzsavan című kormánypárti napilap szerdai közlése szerint.



Clinton ismét figyelmeztette Teheránt

Az amerikai külügyminiszter vasárnap ismét figyelmeztette Iránt, hogy gondolja át veszélyes nukleáris programját, mert különben nem hagy más lehetőséget a nemzetközi közösségnek, mint hogy növelje ennek az árát.


Hamenei: ideje lenne "felébredniük a külföldi ellenségeknek"

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője méltatta a polgárok tömeges részvételét az iszlám forradalom évfordulóján a kormány által rendezett csütörtöki teheráni nagygyűlésen, s arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne gördítsen akadályt az ország haladása elé.


Irán maga akarja dúsítani urániumkészletét

Irán maga akarja 19,5 százalékosra dúsítani urániumkészletét, amennyiben nem jön létre megállapodás a nemzetközi közösséggel - közölte a teheráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.


Éleződő hatalmi harc Iránban

Már az iszlamista rendszer eltörlésének követelése is hallható az iráni kormányellenes tüntetéseken, miközben Teherán a várható újabb nemzetközi szankciók dacára sem enged az atomvitában.



Eltűnt Muszavi unokaöccsének holtteste

Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezető megölt unokaöccsének holtteste eltűnt abból a teheráni kórházból, amelyben meghalt vasárnap, miután lőtt sebbel beszállították oda - közölte hétfőn egy ellenzéki honlapon a férfi fivére.