Ilyen egy tipikus téli baleset, ami elkerülhető lett volna – videó
A kamion sofőrje már nem tudott megállni a járművével a havas úton, és beleszaladt az előtte álló sorba.
A kamion sofőrje már nem tudott megállni a járművével a havas úton, és beleszaladt az előtte álló sorba.
Azt nem tudni, mitől borult fel a teherautó, a jármű azonban még egy oszlopot is kidöntött.
A teherautó vontatmányának tetejét megduplázták, ott rejtették el a marihuánát, amelynek piaci értéke körülbelül egymilliárd forint volt.
Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy nő szinte szétnézés nélkül akart átrohanni az úttesten. Csak erős idegzetűeknek.
Olyan balesetet rögzített nemrég egy orosz autós fedélzeti kamerája, amit képtelenség volt elkerülni.
A fenyőfát szállító teherautó letért a kijelölt útról, és ráhajtott a földbe süllyesztett szökőkútra, amely nem bírta el a több tonnás súlyt.
Az afganisztáni harcosok ezúttal nem a hajtáslánc, hanem a kasztni tekintetében alkottak hibrid modellt.
A Scania mindig is csinált extrém felépítményű teherautókat is.
Az orosz gyártó legújabb termékét kifejezetten rendvédelmi feladatok ellátására fejlesztették ki.
Ezekkel a különleges masinákkal hatalmas területeket lehet nagyon gyorsan hómentesíteni.
Az autósnak látnia kellett, hogy közeledik a teherautó, mégis úgy döntött, kikanyarodik az útról.
Az idős férfi piros jelzésnél akart átszaladni az úton.
A garázsban több tucat IFA sorakozik egymás mellett, első ránézésre kitűnő állapotban.
Országosan 89 mérponttal kedden hivatalosan is élesedett a Nemzeti Tengelysúlymérő-rendszer, amely a túlsúlyos teherautók kiszűrését hivatott szolgálni. Mutatjuk, milyen büntetéseket szabhatnak ki a szabálysértőkre.
Olvasónk, Norbert rögtön a magyar határt átlépve tapasztalta meg, milyen érzés Ausztria után újra idehaza autózni.
Sok esetben csak igen nehezen oldható meg a kettő- és a négykerekűek békés egymás mellett közlekedése. A festői Szentendrén sem egyszerű a helyzet.
A közutak nem éppen versenyzésre lettek kitalálva. Itt az újabb bizonyíték, hogy nem éri meg őrülten nyomni a gázpedált.
Kína Csöcsiang tartományában szerdán balesetezett az alábbi videón látható kamion, a sofőrnek még így is nagy szerencséje volt.
Teherautóval ütközött össze egy vonat a 3-as főút Detk és Kápolna közötti szakaszán, a vasúti átjáróban. Senki nem sérült meg – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
Meg kívánják oldani a község egyik legforgalmasabb útján kialakult parkolási és közlekedési anomáliát.