#templom

Gyorsétterem a templomban

Ma már számos példa akad a nagyvilágban, hogy a kortárs kiállitásoktól, divatbemutatókon át a legütösebb koncertekig, mi mindent fogadnak be templomok is.Gyorséttermet nyitni egy székesegyházban, azonban elég vad ötletnek tűnik.A McMass néven indult közösségi finanszírozási projekt kezdeményezői pont erre gondoltak.


Félmilliárdért újítottak fel templomokat a Tisza-tó körül

A Tisza-tó mentén hét település templomát újították fel döntően európai uniós támogatással az elmúlt hónapokban az Új Széchenyi Terv keretében, a most zárult projekt megvalósítására közel félmilliárd forintot költöttek - tájékoztatta a projekt kommunikációját végző Szféra Tisza Kft. az MTI-t.



A Fidesz mellett kampányolnak egy zuglói katolikus templomban

Egy zuglói katolikus templom hirdetései közé került egy felhívás, ami arra buzdította a híveket, hogy szavazzanak a Fideszre, mert "templomunknak és egész kö­zösségünknek nagy kellemetlenséget okozunk, ha nem tudjuk folytatni az együttműködést a jelenlegi zuglói vezetéssel". A plébános szerint ez nem kampány, és nem összeegyeztethető a demokráciával, ha valakin számon kérik a szabad véleménynyilvánítást.



Felújítják az egykori szabolcsi szellemfalu templomát

Felújítják az 1970-es árvízben elpusztult Nagygéc régóta pusztuló református templomát, amely turisztikai attrakcióként a Kárpát-medence történelmének állítana emléket. Forján Zsolt csengeri polgármester szerint a munkához 562 millió forint támogatást nyertek. A munkát már elkezdték, jövőre fejezik be. A templom mellé kilátótornyot, látogatóközpontot építenek és egy emlékparkot is kialakítanak.


Trónok harca: nem forgathatnak pucér jelenetet Dubrovnikban

Megtiltotta a horvát katolikus egyház, hogy meztelen jelenetet vegyen fel egy dubrovniki templomban a Trónok harca című sorozat stábja – értesült a horvát RTL. Információik szerint a népszerű sorozat ötödik évadának egyik kulcsjelenete lenne, hogy Cersei Lannister királyné, akit a brit Lena Headey alakít, pucéran jelenik meg a Szent Miklós-templomban, majd végigsétál az utcán egészen a Sponza-palotáig. Dubrovnik püspöksége azonban istenkáromlónak tartja, hogy meztelen jelentet forgassanak egy szent helyen.


Időkapszulát találtak a tomajmonostorai templomban

Egy levelekkel, üzenetekkel teli kis üveget találtak a kivitelezők a Szolnok megyei Tomajmonostora katolikus templomának felújítása közben, a torony keresztgömbjében. Az 1939-ből származó feljegyzéseket maiakkal kiegészítve egy új időkapszulában tették vissza csütörtökön eredeti helyükre.


Alvó gyerekeket ölt meg egy indiai templom leomló fala

A heves monszunesőzések miatt leomlott egy szikh templom fala Indiában a hétfőre virradó éjszaka, a balesetben hét gyermek életét vesztette - közölte Anil Szingh Kusvaha, az ország középső részén fekvő Madhja Prades szövetségi állam rendőrfőnöke.




Letépte a szél egy templom keresztjét

Letépte a keresztet a viharos szél a szombathelyi Szent Erzsébet katolikus templom tetejéről - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.





Nyolc ormánsági templom felújítását kezdik meg jövőre

Felújítják a dél-baranyai térség legveszélyeztetettebb templomait a Nemzeti Kulturális Alap 300 millió forintos támogatásából. Legkésőbb 2014 második felében elkezdik a kórósi, a drávaiványi, a zalátai, a vejti, a nagycsányi, a kémesi, a szaporcai és a vajszlói fakazettás templom rekonstrukcióját.


Tűz után leltek a 750 éves sírra Andráshidán

Valószínűleg az egykori alapító 750 éves sírját találták meg a napokban Zalaegerszeg andráshidai városrészének templomában, ahol szerdán mutatták be az újságíróknak és a város vezetőinek a három méter mélyen fekvő maradványokat.


Több száz kiló arannyal díszítenek egy indiai buddhista templomot

Körülbelül háromszáz kilogramm arannyal ékesítik egy indiai buddhista templom kupoláját. A Mahabodhi-templom kupoláját díszítő nemesfém Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) thai király és buddhista vallásúak adományaiból származik. Az arany különleges szállítmánnyal érkezett Bangkokból, és fegyveres őrök vigyáznak rá.