Ha nem nyerek, kudarc lesz az egész karrierem? – két teniszbajnok elképesztő mentális diadalát hozta az Australian Open
Mindkét sztori hollywoodi forgatókönyvért kiált, akármi is legyen a vége.
Mindkét sztori hollywoodi forgatókönyvért kiált, akármi is legyen a vége.
Ez volt az olasz harmadik Grand Slam-győzelme.
A meccs utáni sajtótájékoztatón a szerb teniszező elárulta, hogy izomszakadással játszott Alexander Zverev ellen.
Ez lenne a sportközvetítések jövője?
Ketten együtt összesen összesen 27 Grand Slam-trófeán és három olimpiai bajnoki címen osztoznak, de most az a cél, hogy legyen néhány közös sikerük is. Alig fél évvel ezelőtt Novak Djokovic a világ tetején érezhette magát friss olimpiai bajnokként, Andy Murray pedig a visszavonulását jelentette be Párizsban. Eszében sem volt, hogy edző legyen, most mégis az a Djokovic kérte fel, akitől négy melbourne-i döntőben is kikapott. Murray tudja, hogyan kell legyőzni a fiatal trónkövetelőket, és a 37 éves szerb bajnoknak most pont erre van szüksége.
Négy szettben kapott ki az olasz Lorenzo Sonegótól.
Danyiil Medvegyev dühe feltehetően szertefoszlott, miután megnyerte a meccsét az Australian Open első fordulójában.
Tippeljen a januári hónap legizgalmasabb sporteseményeire!
A magyar teniszezők közül egyéniben így már csak Marozsán Fábián maradt versenyben a melbourne-i tornán.
A megszokott futball- helyett teniszmánia lett úrrá idén Olaszországon, ami szerethető sztárjainak is köszönhető. A sikersztoriban szerepet játszott a teniszszövetség stratégiája és egy tévécsatorna is.
Öt év alatt 30 millióval nőtt azok száma, akik egy évben legalább egyszer teniszütőt ragadnak.
Iga Swiatek fáradtságra vett be egy olyan gyógyszert, ami tiltott szert tartalmazott.
Bipoláris betegséggel kezelték.
Miközben a tenisz világa szinte megszállottan koncentrál a vitára, hogy melyik játékos minden idők legjobbja, Rafael Nadal határozottan hárít minden összehasonlítást. Az biztos, hogy a sportág egyik legnagyobb harcosa búcsúzott most el, de egy filozófussal is kevesebb lesz mostantól a teniszpályákon.
A 22-szeres Grand Slam-győztes lejátszotta az utolsó mérkőzését.
A 22-szeres Grand Slam-győztes ezen a héten lép utoljára pályára, és zárja le a több mint két évtizedes teniszkarrierjét.
„Belefáradtam, hogy egy olyan világban éljek, ahol a múlt heti eredményeim, a helyezésem, vagy a ki nem kényszerített hibáim alapján mérik az értékemet” – írta Caroline Garcia.