Emberekre omlott egy elhagyatott ház teteje Encsen
Egy ember a romok alá szorult, és meghalt.
Egy ember a romok alá szorult, és meghalt.
Ismeretlen okból a nyári szünet végén kezdték felújítani az egri tankerülethez tartozó ostorosi iskola tetőszerkezetét. A munka elhúzódott. Az őszi szünet után sem lett kész a tető.
A csütörtök éjjel kigyulladt ház lakói semmit sem érzékeltek a tűzből. A rendőrnek köszönhetően mindenkit sikerült biztonságba helyezni.
Spencer Tunick amerikai fotóművész ismét olyan képeket készített, amelyekhez meztelen tömegre van szükség. Kissé hideg volt ugyan a helyszínen, de a fényviszonyok kedvezően alakultak. Volt, akinek az önbizalmán javított valamennyit a különleges performansz.
Egy brüsszeli áruházban frissen szedett zöldséget, gyümölcsöt árulnak, és tényleg frissen szedettet: csak felmennek a tetőre, leszüretelik, és már teszik is a polcra.
Az egyik pedagógus szakszervezet szerint nem emberhez méltó körülmények között folyik az oktatás az iskolában. A vezetőség azt ígéri, hogy idén nyáron kezdik az épület felújítását.
A polgárdi iskola tornacsarnokában és az azzal egybeépített iskolarészben okozott a vihar több tízmillió, de az is lehet, hogy százmilliós nagyságrendű kárt.
Nem napelemeket telepítettek a pécsi Kertvárosban található, 42 lakásos ház tetejére, mert azokat nem tudták volna megfelelően elhelyezni a tetőn. A lakók egy szélturbina mellett döntöttek, amely az első ilyen az országban.
Egyelőre csak pár információt lehet tudni a Tesla oldalán váratlanul felbukkanó napelemről, de a legfontosabb, hogy bárhol használható lesz, és egy kiegészítővel 0 felé közelíti az áramszámlát.
Nemcsak a teteje sérült meg villámcsapás után egy kecskeméti háznak, hanem a kéménye is ledőlt.
Komáromy Gergely kíváncsiságból szerette volna ellenőrizni, hogyan változott pár nap alatt a jogi helyzet Magyarországon, ezért csütörtökön ismét felment a közlekedési múzeum tetejére. Ott már biztonsági őrök várták, és elmondása szerint életveszélyesen fenyegették, majd nagy fizikai fájdalmakat okozva először leteperték, később letaszigálták a tetőről – hangzott el a ligetvédők csütörtöki sajtótájékoztatóján. Bejelentették, hogy feljelentést tettek az elmúlt napokban a helyszínen intézkedő rendőrök és kopaszok ellen is. Videó.
Egy héten belül másodjára ment fel a közlekedési múzeum bontásra ítélt épületének tetejére az egyik ligetvédő. Komáromy Gergely, a Riddim Colony énekese kedden önként lejött a kémény mellől, de pszichiátriára vitték a rendőrök. Az Index szerint csütörtökön dél körül azért mászott fel újra, hogy megmutassa, hogyan hozhatták volna le a rendőrök kedden biztonságosan, illetve vissza akarta tenni a Ligetvédők molinóját.