Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#teva

MTI Vállalkozás

Leépít a Teva, kirúgják a dolgozók tizedét

Összesen 5 ezer dolgozót, alkalmazottai 10 százalékát bocsátja el az izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszeripari vállalat. A Teva a világ egyik legnagyobb hatóanyag-azonos, azaz generikagyógyszer-gyártó vállalata. A társaság költségeit évi 2 milliárd dollárral akarják csökkenteni 2017 végéig. Ebből egymilliárd dollárt 2014 végéig, a terv 70 százalékát pedig 2015 végéig kívánják teljesíteni.

MTI Gazdaság

Példát állított az itteni multik elé Varga

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az izraeli Teva gyógyszeripari cégcsoporttal csütörtökön Budapesten. A megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója írta alá.

hvg.hu Gazdaság

Leáll a Teva Sajóbábonyban

Februárban részlegesen leállítja sajóbábonyi üzemét a Teva - értesült az Észak-Magyarország. A leállás az üzemben dolgozó csaknem 70 szakembernek legalább felét érinti, ám a Teva nem szeretné elveszíteni őket.

MTI Foci

Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella

A Győr megőrizte éllovas pozícióját a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, miután kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a vendég Újpestet a zárómérkőzésen.

Máriás Leonárd - Fülöp Máté (képszerkesztő) Nagyítás

Orbán Viktor gyártúrái – Nagyítás-fotógaléria

Az utóbbi időben a miniszterelnök is tevékeny részt vállal a munkahelyteremtésben, sorra járja a gyáravatásokat. Néha még akkor is elmegy egy szalagátvágásra, ha első körben nem is őt hívták. A meglátogatott cégek döntően multinacionális vállalatok, így az események alkalmat adnak neki, hogy megtalálja a közös nevezőt a külföldi vállalatok tevékenységében és a kormány nem éppen multibarát gazdaságpolitikájában.

Máriás Leonárd Gazdaság

Amikor Orbán a multikkal smúzol

Az utóbbi időben a miniszterelnök is tevékeny részt vállal a munkahelyteremtésben, sorra járja a gyáravatásokat. Néha még akkor is elmegy egy szalagátvágásra, ha első körben nem is őt hívták. A meglátogatott cégek döntően multinacionális vállalatok, így az események alkalmat adnak neki, hogy megtalálja a közös nevezőt a külföldi vállalatok tevékenységében és a kormány nem éppen multibarát gazdaságpolitikájában.

hvg.hu Gazdaság

Orbán a zsidókat is szóba hozta az izraeli Teva üzemavatóján

A magyarországi zsidó közösséget ért veszteségeket is szóba hozta beszédében Orbán Viktor, aki kedden délelőtt az izraeli Teva gyógyszergyártó új üzemének avatásán vett részt Gödöllőn. Orbán szerint az ünnepségen elhangzó magyar himnuszt nem az épp ott tartózkodó magyar miniszterelnök, hanem a Teva izraeli vezérigazgatójának tiszteletére játszották el.

MTI Vállalkozás

Orbán ma újabb multinál tart megnyitó beszédet

Ma adják át Gödöllőn a Teva Magyarország Zrt. új központját, amelyben steril készítményeket - vagyis infúziós szereket és vakcinákat - állítanak majd elő. A délelőtti eseményen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond.

MTI/Világgazdaság/Napi Gazdaság Gazdaság

VG: itthon gyártják majd a hiányzó rákgyógyszert

Nemsokára befejezik a Teva gödöllői gyárában a majdnem 30 milliárd forint beruházás részeként megvalósuló új üzemcsarnok építését, ahol az onkológiai betegek napokban hiánycikké vált gyógyszerének hatóanyagát gyártják majd – írja a Világgazdaság.

1 2 3
Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

A címlapról ajánljuk