Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összesen 5 ezer dolgozót, alkalmazottai 10 százalékát bocsátja el az izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszeripari vállalat. A Teva a világ egyik legnagyobb hatóanyag-azonos, azaz generikagyógyszer-gyártó vállalata. A társaság költségeit évi 2 milliárd dollárral akarják csökkenteni 2017 végéig. Ebből egymilliárd dollárt 2014 végéig, a terv 70 százalékát pedig 2015 végéig kívánják teljesíteni.
A Teva "túlméretezett" tevékenységeit akarja visszavágni és a fő tevékenységi körét alkotó generikagyártásra, valamint kutatás-fejlesztésre kívánja összpontosítani erőfeszítéseit. A költségcsökkentésből származó megtakarításokat a Teva kutatási-fejleszési kiadások finanszírozására fordítja. Termékportfóliója bővítése mellett a Teva növelni kívánja jelenlétét a feltörekvő piacokon is, elsősorban nem vényköteles szerek értékesítésével.
A Teva egyik vivőterméke, a forgalmának 20 és nyereségének 50 százalékát adó Copaxone a jövő évtől más generikagyártó vállalatok termékpalettájára is felkerülhet, miután egy amerikai bíróság érvénytelenítette néhány, a szerhez kapcsolódó szabadalmi jogát.
A tervek szerint a Teva a 2013-as évet 19,5-20,5 milliárd dolláros értékesítési árbevétel után 4,85-5,15 dollár egy részvényre jutó nyereséggel zárja. A FactSet felmérése szerint elemzők átlagosan 20,05 milliárd dollár értékesítési árbevételre és 4,99 dollár egy részvényre jutó nyereségre számítanak idén.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.