Bogarakként térnek vissza a Beatles-tagok a Netflix új sorozatában
Augusztusban indul a Beat Bugs című animációs sorozat, amelyben olyan előadók énekelnek majd Beatles-dalokat, mint Pink, Eddie Vedder vagy Sia.
Augusztusban indul a Beat Bugs című animációs sorozat, amelyben olyan előadók énekelnek majd Beatles-dalokat, mint Pink, Eddie Vedder vagy Sia.
X-akták, Twin Peaks, Szívek szállodája – és a sor folytatódik, ugyanis a CBS a minden szorult helyzetből kimászó Angus Macgyver kalandjait is újraindítaná.
Az is kiderült, hogy David Lynch nem csak rendezi az új részeket, de színészként is feltűnik a sorozatban.
Szinkronizálva nézték a helyiek egy kambodzsai kisvendéglőben a TV2 egyik vetélkedőjét – derült ki a Blikk szerint abból a videófelvételből, amelyet az egyik műsorvezető, Kasza Tibi kapott.
Miranda Otto a Homeland ötödik évadjában kapott nagyobb szerepet, most pedig a 24: Legacy egyik főszerepét sikerült megszereznie.
Corey Hawkins, a Straight Outta Compton című, hip-hop zenészekről szóló film sztárja játssza a 24: Legacy című új sorozat főszerepét - közölte a Variety.
A nyolcvanéves rendező maga is feltűnik majd a hatvanas években játszó Amazon-szériában, az egykori gyereksztár mellett.
Szerteágazó, egész történelmünket más színben feltüntető összeesküvés-elméletek, űrlények, és egy félelmetes jövőkép: a hosszú szünet után újraindított X-akták sztoriját nem aprózták el, de mintha az alkotók elfelejtették volna, hogy nem 1996-ot, hanem 2016-ot írunk. De pozitívum, hogy Duchovny és Anderson még mindig jól passzol egymáshoz, és visszatért néhány kultikus mellékszereplő. Így azért még megéri esélyt adni a további öt résznek is.
Meztelen valóságshow-t tervez a Viasat, amely hetek óta keresi a szereplőket a tervezett új műsorhoz – írta a Bors.
A pornóipar hetvenes-nyolcvanas évekbeli felemelkedéséről készített sorozatot a Drót (The Wire) atyja, David Simon, a két főszerepre ráadásul igazi nagyágyúkat sikerült megszereznie.
A Duna eurovíziós válogatója, A Dal ötödjére kerül a képernyőkre szombattól kezdődően. A zsűribe Pierrot mellé csatlakozott Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós, a készítők pedig új különdíjakkal és ingyenes szavazással újítottak 2016-ra. Bemutatjuk, mely előadókkal indul az idei dalverseny.
Az internetnek köszönhetően lassan az egész világ ismeri már az egyetlen észak-koreai tévécsatorna rangidős bemondóját, aki teátrális szövegmondásával egyedi stílust teremtett a képernyősök között. Ri Cshun Hi, ha kell, olyan vehemenciával beszél, hogy szinte lobog a nézők haja, és ha kell, sírás nélkül zokog. Egyébként színésznőnek készült, és több mint negyven éve van képernyőn.
Az óesztendő utolsó előtti napján debütált a tévében, de már fontos fesztiválokat megjárt a Félvilág című film, az azt körülvevő hype a rendezőn és a színészeken túl jórészt a forgatókönyvírónak szólt. Köbli Norbert szerint jó irány, hogy az új filmtámogatás a forgatókönyvekre fókuszál, de egy támogatói döntéshez ez önmagában kevés. Van-e magyar arculata az itt készült filmeknek? Születnek-e új megoldások a filmek eladásához? Nem lett volna jobb moziban vetíteni a Félvilágot? Interjú.
Idén a TV2 aratta a legnagyobb sikert a Sztárban sztárral, Gáspár Laci győzelmét közel 2 millió néző látta – összegezte a 2015-ös nézettségi adatokat az Origo.
2015-re olyan mennyiségű sorozat zúdult ránk, hogy még nehezebbé vált a kiemelkedő szériák megtalálása. Jól jelzi a mezőny sűrűségét, hogy az év végi toplistákból lehetetlen két hasonlót találni. Nekünk is nagyon különböző stílusú kedvenceink voltak idén, ezért mielőtt közöljük a saját toplistánkat, összeszedtük azokat a sorozatokat, amiket jó szívvel ajánlunk az ünnepi időszakra.
A rejtélyekre és a természetfeletti misztikumra építő, a tévésorozatok világát örökre megváltoztató Lost két kiötlője 2015 legfontosabb figurái közé tartozik: J.J. Abrams épp a Star Wars 7 bemutatójára készül, Damon Lindelof pedig épp most tette le az utóbbi évek egyik legjobb sorozatévadát. A hátrahagyottak (The Leftovers) című HBO-szériában az emberiség 2 százaléka megmagyarázhatatlan okokból eltűnik a Földről, az itt ragadtak pedig különböző módokon próbálják meg feldolgozni a titokzatos tragédiát.
A magyar kulturális élet egy nagy káosz, amiben a nála kevésbé harcos típusok nehezen találják a helyüket - mondja Till Attila, aki várja, hogy letisztuljon a kép a TV2-ben is. A harsány Sztárban sztár helyett most inkább a csendesebb, de annál izgalmasabb Propagandáról faggattuk a tévés-filmest. A műsorról, amely aktuális évadában transznemű írót és provokatív képzőművészt is bemutat. Közben már célegyenesben Tilla új filmje, amelyben amatőr kerekesszékesekből jön ki az elkeseredett punk életérzés. De kell-e még a moziknak magyar film? Vagy már halott a mozi?
Szinte brandet csinált az RTL Klub abból, hogy azzal húzza a nézőit, vajon leadják-e az ünnepek alatt a Macaulay Culkin-klasszikust. Az új promóból a válasz is kiderül
A Homelandből a hatodik, míg a The Affairből a harmadik évad is zöld utat kapott, így a két sorozat rajongóinak 2016-ban sem kell nélkülözniük kedvenc karaktereiket.
A széria főszereplője, Bryan Cranston egy interjúban mesélte el, melyik volt a legnehezebb jelenet az öt évad alatt a számára. Ahogy felidézi a momentumot, egyre jobban elérzékenyül.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világkörüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne.
Az akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel.
Kést szorított a rabló egy fiatal nő torkához, a túszdráma három órán át tartott.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.