Török Gábor: Orbán az atomfegyver
Az idő minden politikus legnagyobb ellenfele, mondta a politikai elemző, majd hozzátette, belátja, alábecsülte Orbán erejét.
Az idő minden politikus legnagyobb ellenfele, mondta a politikai elemző, majd hozzátette, belátja, alábecsülte Orbán erejét.
hvg.hu
A politikai elemző szerint a DK elfoglalni látszik az MSZP korábbi helyét.
hvg.hu
A politikai elemző szerint nincs még egy ország, ahol ennyire lefutott lenne az európai parlamenti választás.
hvg.hu
Az elemző szerint a miniszterelnök két szék között imbolyog. Nem jöttek be a számításai.
hvg.hu
Olyan pillanatban áll ki a sajtó elé Orbán Viktor, amikor egyszerre kénytelen magyarázkodni a túlóratörvény, a tüntetések és a menza menüje miatt is. A szokatlan megjelenés annál is furcsább, mivel a Fidesz jó ideje csak saját szavazóinak kommunikál.
Windisch Judit
Az elemző szerint a magyar pártrendszer átalakulhat, de csak akkor, ha az ellenzék felismeri, hogy csak együtt juthatnak előre.
hvg.hu
A politikai elemző szerint a köztársasági elnök jobban tette volna, ha inkább két közleményt ad ki.
hvg.hu
Az ellenzéknél változást indíthat el a mostani közös fellépés, Török Gábort meglepte, ami történt.
hvg.hu
Megosztott egy MTVA előtti tüntetésről szóló videót, majd feltette a nagy kérdést.
hvg.hu
Mindegy, hogy királyság vagy hibrid rendszer – a mai hatalmi struktúráról vitázott két politológus, Török Gábor és Filippov Gábor.
hvg.hu
Politikai okokból két előadást is betiltott a Magyar Tudományos Akadémia, a közösségi média jogi oldaláról, illetve a társadalmi nemekről szóló előadás bizonyult nemkívánatosnak az MTA számára. Török elmondta, mi ezzel a baj.
hvg.hu
Orbán azt szerette volna, hogy aki itthon isten, király, császár, az Európában némi szerephez jusson, de nem sikerült - mondta Török Gábor.
hvg.hu
A politológus Orbán rendszerét Horthyénál és Kádárénál is erősebbnek tartja, de ugyanakkor törékenyebbnek. Interjú.
Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, maradnak az Európai Néppártban, ám ez Török Gábor politikai elemző szerint kérdéses.
hvg.hu
A politikai elemző szerint Orbán rendszere erősebb, de törékenyebb, mint a Horthy- és a Kádár-rendszer volt. Az elemzővel az e heti HVG-ben olvashatnak interjút.
HVG
A Sargentini-jelentésről szóló vita és szavazás előtt véleményt mondott a politológus.
hvg.hu
Az elemző szerint az április választáson Orbán Viktor nem egy újabb csatát nyert meg, hanem a háborút. Az interjú a Heti Válasz digitális kiadásában jelent volna meg, azonban ma bejelentették, megszüntetik az egészet. Így Török Gábor a blogján hozta nyilvánosságra a beszélgetést.
hvg.hu
De az elemző szerint a kormányfő nem háborút, csak csatát nyert. Az ellenzék pedig nem képes saját témákat felmutatni, csak technikai kérdésekkel foglalkozik.
hvg.hu
Török Gábor szerint a változások egyértelmű üzenete, hogy csak az léphet elő Orbánnál, aki teljes mértékben hűséges hozzá.
hvg.hu
A politikai elemző számításai szerint messze a Fidesz tudta a legnagyobb mértékben növelni a szavazóinak a számát, a Jobbik és az LMP pedig történetének legjobb eredményét érte el a mögöttünk hagyott választások során. Török szerint a stratégiai szavazás egyértelműen 2018 komoly újdonsága.
hvg.hu