#Török Gábor

Török Gábor: Gyurcsányon múlik, mi lesz a baloldalon

A politikai elemző úgy látja, Botka lemondásával egyrészt új a helyzet a baloldalon, másrészt nem is annyira. Egy fontos szereplő távozott ugyan, de a feladat, a rejtvény továbbra is ugyanaz az ellenzék számára, és a lehetséges megoldási módok sem nagyon változtak.












Török Gábor: Orbán még hezitál, és egyre kellemetlenebb helyzetben van

Zavar támadt az erőben Török Gábor szerint. A politológus úgy látja, Orbán Viktor és környezete vak volt az ellenzéki térfél olimpiaellenes aktivitására, és most a hatalom számára váratlan helyzetben nem találja a gyors megoldást. Márpedig a kormányfőnek magára kell vállalnia a döntést, miután a pályázatból ő csinált politikai ügyet – vallja az egyetemi docens, aki az MLSZ elnökségi tagjaként szerepet vállal a magyar sportéletben is.



Török Gábor lenne államfőjelölt, és gondolkodtak is benne

Az LMP úgy döntött, Majtényi Lászlót jelöli államfőnek, ám az ökopártban többen állítják: nem csak a volt ombudsman támogatása vetődött fel lehetőségként. Közben a Jobbik állítólag Török Gábor politikai elemző indítását kezdeményezte volna, ezt azonban az LMP-ben egyértelműen elvetették. A politológus a hvg.hu-nak azt mondta: ha jelölnék, vállalná, de ez idén már biztos nem következik be.