Újra vihetnek magyar marhát Törökországba
A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, ezért ismét engedélyezik az élőállat-, így a marhaimportot Magyarországról.
A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, ezért ismét engedélyezik az élőállat-, így a marhaimportot Magyarországról.
unknown
Törökország leállította gázszállításait Görögországnak, azzal indokolva a lépést, hogy a neki szállító Azerbajdzsánból is kevesebb gáz érkezik. Ankara Irántól is a szokásosnál kevesebb gázt kap.
MTI
Görögország megkezdte hétfőn annak a határkerítésnek a megépítését, amelynek célja a Törökország felől érkező illegális bevándorlók feltartóztatása - jelentette be Hrisztosz Papucisz görög polgárvédelmi miniszter.
MTI
A török miniszterelnök szerint Európában erősödik az iszlámgyűlölet és a rasszizmus. Recep Tayyip Erdogan úgy véli, hogy az örmény népirtás tagadását tiltó francia törvény "egy alattomos veszély súlyos megnyilvánulása Európában".
MTI
Súlyos fennakadásokat okozott egy kiadós havazás hétfőn a törökországi Isztambul légi és közúti közlekedésében, a hatóságok óva intették a 15 milliós metropolisz lakosságát autója használatától - jelentette a török média.
MTI
Can Bonomo izmiri zsidó családból származó énekes-zeneszerző képviseli Törökországot májusban Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválon az ankarai rádiós- és televíziós testület döntése alapján.
MTI
A férfi kézilabda Európa-bajnokásgon könnyedén nyert a török csapat ellen a spanyol válogatott.
MTI
Törökország öt, ANKA típusú pilóta nélküli repülőgépet állíthat hadrendbe még a nyár előtt - idézte a Hürriyet című török napilap honlapján Murad Bayar védelmi miniszterhelyettest kedden.
MTI
"Nyíltan diszkriminatívnak", "rasszistának", illetve a gondolatszabadság ellen elkövetett mészárlásnak nevezete kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő azt a hétfőn este a francia szenátus által elfogadott törvényt, amely büntetni fogja az Ottomán Birodalomban elkövetett örmény népirtás tagadását.
MTI
Hidegvérének megőrzését kérte Törökországtól Alain Juppé francia külügyminiszter kedden, miután hétfőn a francia parlament végleg elfogadta az örmény népirtás tagadását tiltó törvényt.
MTI
A világ első hármas végtagátültetését hajtották végre Törökországban: egy 34 éves férfi két karját és egyik lábát pótolták. Később azonban komplikációk léptek fel a betegnél és a lábat el kellett távolítani.
MTI
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság Hrant Dink örmény származású török újságíró gyilkosának cinkosát.
MTI
A lendületesen növekvő brazíliai piac után Törökországra vetett szemet az E.ON német energiaipari konszern.
MTI
Bár az Európai Unió energiaellátásának diverzifikálására törekszik, ennek megvalósításában a korábban feltételezettnél kisebb szerep juthat Törökországnak - hangzott el egy budapesti műhelykonferencián csütörtökön.
MTI
Soha nem látott autóvásárlásba fogtak tavaly a törökök: az ODD ágazati szövetség szerint 864 ezer személy- és teherautót értékesítettek 2011-ben Törökországban, 13,6 százalékkal többet mint egy évvel korábban.
MTI
Visszatért a hétvégén Párizsba Tahsin Burcuoglu török nagykövet, akit a népirtás, így a törökországi örmény genocídium tagadását büntető francia törvénytervezet miatt rendeltek haza karácsony előtt a francia fővárosból - derül ki a török külügyi szóvivő hétfői közleményéből.
MTI
Terrorszervezet vezetésének és az iszlám-konzervatív kormány megdöntésére irányuló kísérletnek vádjával előzetes letartóztatásba helyezték péntek hajnalban Ilker Basbug volt török vezérkari főnököt - közölte a tábornok ügyvédjére hivatkozva az Anadolu hírügynökség.
MTI
A világ központi bankjai csaknem 350 tonna aranyat vásároltak a tavalyi év első tizenegy hónapjában. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett adatai szerint novemberben 44,35 tonna aranyat szereztek be a bankok, a legnagyobb vásárló Törökország volt 41 tonnával.
MTI
Kárpótlást fizet Törökország azon 35 kurd civil családtagjainak, akik életüket vesztették a török légierő december végi légicsapásában az iraki határ közelében - jelentette be Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes, aki a török kormány ülését követően, hétfő este sugárzott televíziós nyilatkozatában számolt be az anyagi kárpótlásról.
MTI
Megvalósítási fázisába ért az a megállapodás, amelyet Törökország írt alá francia és olasz vállalatokkal egy katonai célú felderítő műhold megépítéséről és 2013-as felbocsátásáról - jelentette a Today's Zaman című török napilap hírportálja.
MTI