A Fidesz-frakció és Szijjártó Péter szerint sincs itt semmi látnivaló a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban
A külügyminiszter szerint a török parlament csak most jutott el oda, ahol a magyar Országgyűlés már hosszú hónapok óta van.
A külügyminiszter szerint a török parlament csak most jutott el oda, ahol a magyar Országgyűlés már hosszú hónapok óta van.
hvg.hu
A rendbontásnak öt sérültje van, köztük négy bajor szurkoló.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Trump egy kampányrendezvényen először megkérdezte a hallgatóságot arról, hallottak-e már Orbánról. Aztán fel is világosította őket arról, hogy „ő a világ egyik legerősebb vezetője, Törökország elnöke". Később már helyesen is elmondta, és Kovács Twitter-profiljára már egy összevágott verzió került fel.
hvg.hu
Ha a törökök előbb ratifikálják a törvényt, akkor Magyarország lesz az egyetlen állam majd, amelyiknek a döntésére várni kell.
hvg.hu
Orbán Viktort, mint Törökország vezetőjét méltatta beszédében Donald Trump volt amerikai elnök.
hvg.hu
A Fideszben eddig esküdöztek, hogy nem Magyarország szavazza majd meg utoljára a svéd belépést. Ezt még elkerülhetik, de ehhez szembe kell menniük mindennel, amit eddig mondtak.
hvg.hu
Az ostrom alatt lévő Gázai övezetről, valamint az izraeli és a palesztin fél közötti tűzszünet lehetőségéről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Haníje, az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője - jelentette be szombaton a török elnöki hivatal az X közösségi oldalon.
MTI
A csúcstalálkozóról a török külügyminiszter tájékoztatott, a résztvevők listáját azonban nem közölte.
MTI
Az egyik legnagyobb fegyvervásárlóból jelentős exportőrré vált Törökország, önálló hadiipart teremtve. Legnagyobb felvevőpiacát az öbölbeli arab olajmonarchiák adják.
Hogy mikor, az „kizárólag technikai kérdés", de a törökökkel egyeztetünk.
hvg.hu
A Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető csoport robbantott a belügyminisztérium épülete előtt.
MTI
A török belügyminiszter szerint egy öngyilkos merénylő robbanószerkezetet robbantott a minisztérium épülete előtt a török fővárosban, Ankarában, megsebesítve két rendőrtisztet.
hvg.hu
A fogyatkozó lakosságú, munkaerőhiánnyal küzdő Oroszországban egyre kevesebb embert érdekel az ukrajnai háború, s akik foglalkoznak vele, békét szeretnének, de olyat, amelyért Moszkva nem tesz engedményeket.
Azerbajdzsán villámháborúban visszafoglalta a kaukázusi országhoz tartozó, 30 éven át örmény kézen lévő, örmény többségű Karabahot. Bár a terület elvesztése fájó sebet ejt az örmények lelkében, a kapituláció után új startot vehet az egykori szovjet tagköztársaság.
A magyar fél egy éve váratja a szövetségeseket. Ugyan tagadja, hogy a török vezetéshez igazodik, ám kiderült, hogy erről van szó, írja a német lap.
hvg360
Orbánnak cserébe mindössze az a kívánsága, hogy a svédek járuljanak "kézcsókra" a színe elé, írja a lap. A törökök álláspont a Foreign Policy szerint továbbra sem egyértelmű.
hvg360
Törökország a globális trenddel szembe menve növeli a szén részesedését a villamosenergia-termelésében, a jelek szerint orosz fennhatóság alatt lévő ukrán forrásból.
hvg.hu
Magyarország egyhamar aligha iktatja törvénybe a svéd NATO-tagságot. Vagyis a Balti-tenger nem kerül egységes NATO-ellenőrzés alá, a svédek nem kapcsolódnak be a hírszerzési értesülések rendszeres megosztásába, és a svéd hadiipart továbbra is akadályozza az ország státusza.
hvg360
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy héttel ezelőtt indult Törökországba, hogy a dél-törökországi Morca-barlangból, 1040 méter mélyről kimentsen egy bajba került amerikai barlangkutatót.
MTI
A balesetben egy bányász meghalt, és hárman megsebesültek.
hvg.hu