#Törökország



Orbán szövetségese kifejtette dermesztő családpolitikai elveit

Az abortusz "emberiesség elleni bűncselekmény", a családtervezés "a török nemzedékek elárulása", a nők és férfiak egyenjogúsága természetellenes - fejtette ki Erdogan török elnök egy konferencián. Egyetelen muzulmán családban sem lehet szó fogamzásgátlásról, a népességnövekedés pedig elsősorban az anyák felelőssége - mondta még a négygyerekes elnök.







A háztetőn robbantotta fel magát a leleplezett terroristavezér

A háztetőre menekült és végül ott robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a törökországi Gaziantepben, a szír határhoz közel. A férfi az Iszlám Állam török sejtjének vezetője volt a török hatóságok szerint és valószínűleg egy focimeccsen akart robbantani. Annyira tartott tőle, hogy elkapják, hogy a robbanómellényében aludt.


Lőttek a török képviselők mentelmi jogának

A török parlament elfogadta pénteken a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot. 376 képviselő szavazott mellette, 140-en voksoltak ellene. Mivel az 550 fős törvényhozásban az igenek kétharmados többséghez jutottak, nem kell a kérdést népszavazásra bocsátani.


Nincs meglepetés: Erdogan régi szövetségese lehet az új török miniszterelnök

Binali Yildirim közlekedési, tengerészeti és hírközlési minisztere lesz a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyetlen elnökjelöltje a tömörülés május 22-re kitűzött második rendkívüli kongresszusán, így ő lehet a távozó Ahmet Davutoglut követő miniszterelnök – jelentette be Ömer Celik, a párt szóvivője csütörtökön Ankarában.



Azeri-török-grúz hadgyakorlat

Azerbajdzsán vasárnap Törökországgal és Grúziával közös hadgyakorlatokat jelentett be, amelyek fokozhatják a feszültséget a szomszédos Örményországgal a hegyi-karabahi konfliktus rendezését szolgáló bécsi tárgyalások küszöbén.




Juncker nem ijed meg Erdogantól

Erdogan fenyegetőzésére az Európai Bizottság elnöke úgy reagált, a törökök nem Junckerre lesznek mérgesek, ha nem utazhatnak vízum nélkül Európába. Azt is mondta, az EU nem büfé. A brit távozás katasztrófa lenne, és a populista, leegyszerűsítő válaszokat kapó politikusok is kaptak a fejükre.




Élve égethettek el kurdokat a török biztonsági erők

Feltehetően több mint száz embert égettek el élve a török biztonsági erők tagjai a délkelet-törökországi Cizre városában a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet elleni művelet során szemtanúk szerint - mondta kedden Genfben Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi biztosa.


A török katonák bemerészkedtek az Iszlám Állam területére

A török különleges erők egy 15-20 fős csoportja vasárnap hajnalban első ízben hajtott végre szárazföldi akciót az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által ellenőrzött területeken Észak-Szíriában - írta a Yeni Safak című kormánypárti török napilap. A szárazföldi akciót követően a török légierő csapásokat mért az IÁ állásaira, és több mint 50 terroristával végzett.