Tóta W. bejegyzése ellen tüntettek a HVG előtt
Egyórás tiltakozó akciót szervezett egy magánszemély a HVG székháza elé csütörtökön délelőtt.
Egyórás tiltakozó akciót szervezett egy magánszemély a HVG székháza elé csütörtökön délelőtt.
hvg.hu
„2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét” – jelentette ki tavalyi évértékelőjében a miniszterelnök. Szerzőink megkísérelték összeszedni, hogy mi mindentől rugaszkodtunk el ebben az évben (a józan észt és a valóságot ezúttal nem számítva). Egy sikerekben gazdag év néhány jellemző momentuma.
hvg.hu
Számomra nem elfogadható, ahogyan Tóta W. az egyház egészét bélyegezi meg, nevezi gonosznak. Azért nem, mert ezzel engem és még vagy egymilliárd katolikust is annak nevez. S nem utolsó sorban a második vatikáni zsinatot életre hívó szent életű XXIII. János pápát, a 2000-ben az egyház által elkövetett bűnökért, nevezetesen az inkvizícióért hivatalosan is bocsánatot kérő nagy egyházfőt, II. János Pált, vagy a 2010. márciusában az ír katolikusoknak írt levelében a papi pedofíliát elítélő XVI. Benedeket.
Kerék-Bárczy Szabolcs
Balavány, Oszkó, Ritók és a Helsinki Bizottság a hvg.hu új blogrovatában.
hvg.hu
A hatalomátvétel óta, sőt már azelőtt is közkedvelt fordulat volt a Fidesz lekomcsizása, bolsevikozása, az Orbán-Kádár párhuzam. Erre nemhogy rászolgáltak, de rá is játszottak. Veszélyes viszont beszorulni egy analógiába, mert egyre jobban látszik az is, hogy bár a hatalmi technikákban és jogfelfogásban tényleg a szocializmus a minta, a Fidesz nem a Kádár-rendszert építi.
„Gombamód szaporodnak a kereskedelmi központok”, mondja Szabó Rebeka a Parlamentben, ahol régóta nem hangzott el efféle jó hír. Nem sok minden szaporodik ebben az országban gombamód, konkrétan a gomba sem, idén a kereskedelmi központokon kívül csak a lódarazsak voltak képes növekedést felmutatni. A Lehet Más a Politika azonban nem örül ennek a gombamódinak.
Új kihívásokat keres az Index távozó főszerkesztője, azt állítja, ezért távozott a lap éléről. Uj Péter erről egy Heti Válasznak adott interjúban beszélt.
hvg.hu
Nem lehet tűrni a szabadság korlátozását a politikai korrektség (angol rövidítéssel píszí) nevében. Ellenkezőleg, még szigorúbban érvényt kell neki szerezni, az erkölcstelen vagy rasszista gondolatok terjedésének megakadályozására. Mindkét sarkított vélemény elhangzott az ELTE kommunikáció- és médiatudomány MA programjának keretében múlt pénteken szervezett konferencián.
Szegő Péter