"Trafpista" feliratú pólóban jelentek meg az MSZP képviselői a szekszárdi városi közgyűlésen. A szocialisták a testület feloszlatását kezdeményezték, de ez nem történt meg.
Közleményben cáfolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselőjének, Varju Lászlónak a korábbi kijelentéseit, miszerint a tárcánál és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél is megsemmisíthetik a trafikpályázatok adatait.
A Demokratikus Koalíció szerint "gőzerővel folyik" a számítógépek lecserélése a fejlesztési minisztériumnál és a dohánykereskedelmi cégnél. Azokat a gépeket, amelyeken a pályázati előkészítése zajlott vagy lecserélik, vagy fejlesztés címén kicserélik az adathordozóikat – mondta Varju László. A tárca közleményben cáfolta a Varju által elmondottakat.
Bár Palcsó Tamás énekes, aki öt koncessziót nyert a trafikpályázatokon, már elkezdte keresni a megfelelő üzlethelyiségeket trafikjaihoz, cége, a Melody Boy Bt. tevékenységi köre között a mai napig nincs nyoma a dohányáru-kiskereskedelemnek. Palcsónak Németh Szilárd csepeli önkormányzat hivatala még egy molinót is készíttetett az énekes népszerűsítésére.
Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek, pedig ez egyértelműen ellenkezik a törvény deklarált céljával. Eközben sokan ügyészségi vizsgálatért kiáltanak, de a történet jogi oldalát nézve meg kell állapítani: a jelenlegi szabályok szerint a veszteseknek még jogi kapaszkodójuk sem sok maradt. Alkotmányossági problémákat nem találhatnak, és amivel problémájuk lehet, nehezen megfogható: nem voltak pontos feltételek, és többször változtak a játékszabályok is.
Seychelle-szigeteki tulajdonossal is rendelkező cég nyert a trafikpályázatokon, amely most álláshirdetésben próbál több mint 80 eladót keresni országszerte nyíló nemzeti dohányboltjaiba. A cégtulajdonosok között van Sánta János, a Continental dohánycég sógora is.
Levelet írtak Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a magukat trafikkárosultaknak nevező vesztes dohánykoncessziós pályázók, akik szerint egyetlen dohánygyártótól sem kaptak és nem is fogadtak el semmiféle támogatást.
A kereskedelmi- és iparkamaránál keresi igazát tucatnál több Vas megyei trafikos, akik nem nyertek a februári koncessziós pályázaton. Szerintük ha már van kamarai tagdíj, akkor elvárható lenne, hogy képviseljék az érdekeiket. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyelőre még nem hallott a csoportos megkeresésről, de ha történt ilyen, akkor reagálnak rá.
Nem került a Fidesz választókerületi elnökeinek kezébe a pályázók listája – állítja Németh Lászlóné egy írásbeli kérdésre adott válaszában. A nemzeti fejlesztési miniszter Mesterházy trafikpályázatokkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.
"A trafiktendernek az a legfőbb baja, hogy nem a teljesítményről látszik szólni" – írja Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője a lapban megjelent írásában.
Életszerűtlen, teljesíthetetlen, elfogadhatatlan – ezekkel a jelzőkkel illették régi trafikosok azokat a feltételeket, melyek mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hajlandó lenne sikeresnek nyilvánítani egy újabb pályázatukat. Nagyon kevesen vannak, akik a lécet át tudják ugrani. De a régi trafikosok nem adják fel.
Az MSZP szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az új kiírásban teljesíthetetlen feltételeket szabott azoknak, akik régóta trafikot üzemeltetnek, de nem nyertek a korábbi dohányboltpályázaton.
Felkerült a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapjára a régi trafikosoknak szóló jelentkezési "szalmaszál", vagyis akik korábban dohányáru kiskereskedelmével foglalkoztak, de egyetlen koncessziót sem nyertek el, ők most újra jelentkezhetnek. A feltételek azonban szigorúak: legalább 20 éve kell trafikot üzemeltetni ugyanazon a helyen, ugyanazzal a tulajdonosi körrel, az éves árbevételnek pedig az elmúlt öt lezárt üzleti év átlagában 80 százalékos mértékig dohánytermék kiskereskedelméből kellett származnia.
Központilag szervezett korrupció van a trafikügyben és bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény történt – ezt írja a honlapján közzétett vasárnapi írásában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Az MSZP szerint a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a "trafikmutyi" nem egy elszigetelt korrupciós akció, azt a Fidesz központilag szervezte. Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap Budapesten.
Az LMP a "trafikkoncessziók kiosztásának magánérdek-hátterét vizsgáló bizottság" néven parlamenti testület felállítását kezdeményezi – jelentette be Ertsey Katalin vasárnap Budapesten.
Tóth Csaba MSZP-s képviselő pénteken eredménytelenül kérte a fejlesztési minisztertől, hogy betekinthessen a trafikpályázatokba. A minisztérium közölte vele, hogy a szerződésekről készülő emlékeztetőket nézheti majd meg.