A Földnél is nagyobb vihart fotózott a James Webb űrtávcső
A James Webb űrteleszkóp ezúttal a Jupitert vette célba.
A James Webb űrteleszkóp ezúttal a Jupitert vette célba.
hvg.hu
Egy több mint 30 méteres, 25 tonnás rakétafokozat csapódott be, amit több helyszínről is megörökítettek.
hvg.hu
Dél-Afrika partjainál vették fel, ahogyan három kardszárnyú delfin becserkészik és megöl egy cápát. Arrafelé meg is fogyatkoztak a cápák.
hvg.hu
Száztíz éve, 1912. július 30-án halt meg Mucuhito, a 122. japán császár, akinek uralkodása, a Meidzsi-restauráció alatt lett Japán a világtól elzárt, feudális agrárországból modern nagyhatalom.
MTI
Négyszázéves kereskedelmi hajóra bukkantak búvárok az észak-németországi Trave folyó fenekén, rakterében több mint 150 hordóval – jelentette be Lübeck város önkormányzata.
MTI
A dokumentált anyag – a szerkezeti hibák ellenére – egyszerre kemény, jó vezetőképességű, és rugalmas, így számos iparág hasznosíthatja.
hvg.hu
Az amerikai ökörbéka és a barna fakígyó 1986 és 2020. között becslések szerint 16 milliárd dollár (6364 milliárd forint) kárt okozott a világban.
MTI
Egy új kutatás szerint a folyamatos ivás hatással lehet az úgynevezett telomerekre, amiknek a sejtek fiatalon tartásában van szerepük.
hvg.hu
A rovarvilág érdekessége, hogy itt olyan folyamatok is lejátszódhatnak, amit elsőre talán elképzelhetetlennek tartanánk.
hvg.hu
Az univerzum 235 millió éves volt csupán, amikor egy újonnan felfedezett objektum már létezett. Ezt is a James Webb szúrta ki.
hvg.hu
A „digitális biológia” új korszakába repítheti a tudósokat egy algoritmus, amely rövid idő alatt is fehérjék tízmillióiról volt képes adatot szolgáltatni.
hvg.hu
Gyorsuló ütemben emelkedik a tengerek szintje az Egyesült Királyság körül a klímaváltozás hatására, és ez sebezhetőbbé teszi a brit tengerpartot – közölte csütörtökön a brit meteorológiai hivatal.
MTI
A szélütés (stroke) kockázatának függvényében vizsgálták amerikai kutatók a növényi és állati eredetű zsír fogyasztásának hatását.
hvg.hu
Lajosmizséről nézett fel az égre először, aztán elhatározta, hogy nem nyugszik, amíg meg nem hódítja. A 29 éves Sápi Zsombor mára az űrtechnológia egyik csúcstermékének gyártásán dolgozik sikeresen és szeretne részt venni a Mars kolonizációjában is. Elmondta, tervezne-e emberéletek kioltására alkalmas rakétát és azt is, hogy szerinte miért fontos mindannyiunk számára az űripar. Interjú.
Bihari Ádám
A pácienst őssejtátültetéssel tudták meggyógyítani az orvosok. Még 1988-ban diagnosztizálták nála a fertőzést.
hvg.hu
Száz éve, 1922. július 28-án született Jacques Piccard svájci tengerkutató, aki saját építésű merülőhajóján elsőként érte el a Föld legmélyebb pontját, a Csendes-óceánban fekvő, 11 kilométer mély Mariana-árok fenekét.
MTI
Egy épületomlásnak köszönhetően maradt fenn egy igazán ritka lelet, amit így a fosztogatók sem tudtak magukkal vinni.
hvg.hu
Legalábbis ezt közölték moszkvai tisztségviselők a NASA-val.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Angolában talált nyersgyémánt 170 karátos.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az anyagi világ egykor legkisebbnek gondolt építőkövei az atomok, amelyekről a 20. század folyamán kiderült, hogy tovább oszthatók.
hvg.hu
hvg.hu
MTI