Valami becsapódott a Jupiterbe, egy amatőr csillagásznak sikerült videóra vennie
Egy eddig be nem azonosított objektum ütközött augusztus 29-én a Jupiterrel. Az először Japánból észlelt eseményt rögzítették is.
Egy eddig be nem azonosított objektum ütközött augusztus 29-én a Jupiterrel. Az először Japánból észlelt eseményt rögzítették is.
A fogászatban teljesen újnak számító módszert fejlesztenek a fogágybetegségek kezelésére a Semmelweis Egyetemen (SE) – közölte hétfőn az intézmény.
A világon elsőként Angliában vetik be a lényegesen gyorsabb és kényelmesebb, hétperces rákkezelési módszert.
Az amerikai Revivicor olyan génmódosított sertést tenyésztett ki, amelynek veséje úgy funkcionál az emberben, mintha a saját szerve dolgozna. A eredmény igen biztató.
David Jensen egy, a Földhöz közel keringő, de a bolygónk pályáját soha nem keresztező aszteroidára küldene robotokat, hogy alakítsák ki ott az emberi élet számára alkalmas környezetet.
Nyolc színben tesztelték a Stanford Egyetem szakemberei az új festéküket, amellyel jelentősen csökkenteni lehet az épületek hűtési-fűtési kiadásait a jövőben – ráadásul nem csak épületekben lehet alkalmazni.
Jóval kisebb a valószínűsége a szívproblémák kialakulásának azoknál, akik szinte soha nem fogyasztanak sót azokhoz képest, akik rendszeresen sózzák az ételüket.
A Nobel Alapítvány közleménye szerint a meghívást a Svédországban megfogalmazott éles bírálatok miatt vonták vissza.
India sikeresen elindította szombaton első űrmisszióját a Nap tanulmányozására, kevesebb mint két héttel azután, hogy a Hold déli sarkvidéke közelében sikeres leszállást hajtott végre.
A csillagászok eddig úgy vélték, sok aktív galaxismag, vagyis szupermasszív fekete lyuk lehet a Nagy Medve csillagképnél. Az eredmény a Tejútrendszerrel kapcsolatban is új kérdéseket vet fel.
A feltételezések szerint a globális éghajlatváltozás vezethetett oda, hogy nagyjából 930 ezer évvel ezelőtt a genetikai sokféleség szempontjából kritikusan alacsony szintre csökkent az ősi ember egyedszáma.
Oroszország 47 év után akart ismét visszatérni a Hold felszínére, a Luna-25 küldetése azonban balesettel végződött.
A hidegháborús atomfegyver-kísérletekből származó cézium szennyezte be a vaddisznók kedvenc táplálékát.
Visszanézett a Pragyan indiai holdjáró arra a területre, ahol landolt vele a Vikram nevű leszállóegység. A képen még utóbbi tudományos műszerei is jól látszódnak.
2,5 méter hosszú és 187 kilogrammos lehetett az az ősbálna, ami egykor az Egyiptom területén álló trópusi tengerben pusztult el.
A Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre küldené el India azt a napszondát, amellyel az űridőjárásról, valamint annak hatásáról gyűjtene adatokat az ISRO indiai űrhivatal.
A Hudson-folyót a Nagy-tavakkal összekötő Erie-csatorna megépítésének emléket állító érmet is találtak abban az ólomdobozban, aminek tartalmába nemrég kukkantottak bele.
Ígéretes napelemkoncepciót mutattak be brit kutatók. A technológiát több tekintetben is a levelek ihlették.
Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) szerint egyelőre nem találtak hidrogént a Hold felszínén, de a kutatást nem adják fel. Találtak viszont sok más hasznos elemet.
Valószínűleg sokszor hallotta már mindenki azt a kijelentést, hogy az alkohol megszépíthet egy másik embert. Hogy ez valóban így van-e, arra a Pittsburghi Egyetem kutatói igyekeztek megadni a választ.