#tüntetés


A kormányellenes tüntetők közé lőttek Jemenben

A kormány politikája ellen tiltakozó több ezres tüntető tömegbe lőttek bele a biztonsági erők csütörtökön egy dél-jemeni tartományi székvárosban, tizenketten meghaltak, több tucatnyian megsebesültek - közölték szemtanúk és orvosok.


Újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom

Rendbontás nélkül ért véget a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombati nagygyűlése a fővárosi Szabadság téren, ahol mintegy két és fél ezren, köztük a jogerősen betiltott Magyar Gárda Egyesület és mozgalom egyenruhás tagjai is részt vettek - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. A Jobbik pártigazgatója a Magyar Gárda mozgalom újraalakulását jelentette be, majd a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjainak egyenruhát adott át.


ORFK: nem az egyenruha verte ki a biztosítékot szombaton

Nem azért állított elő a rendőrség a múlt szombati Erzsébet téri rendezvényről több embert, mert a demonstrálók gárdista egyenruhát viseltek, hanem mert megtiltott rendezvényen vettek részt és ellenszegültek a rendőri intézkedésnek - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.



Késekkel, botokkal tüntetnek Urumcsiban

Több száz, késekkel, botokkal felszerelkezett ujgur tüntetett szerdán az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur Zichiqu) autonóm régió székhelyén, Urumcsiban (Urumqi).




Üvöltve zsidóztak az Erzsébet téren - videó

Könnygáz a felszólítás ellenére nem távozókkal szemben. A rendőrség a már hivatalosan is jogellenesen gyülekező Magyar Gárdát oszlatta szombaton. Rosszullét, gázálarcok és persze a refrén: ismét csak zsidózás. Videónk harmadik része a tegnapi esményekről. A hvg.hu akcióközelben.


Erzsébet téri gárdaoszlatás, második rész. Videó.

"Hölgyeim és uraim..." - szól a rendőri felszólítás, de a gárdisták nem oszlanak. Demokráciát követelnek a fekete egyenruhás paramilitárisok, meg persze cigányoznak, zsidóznak, anyáznak. Éltetik Budaházyt. Egyenként vonszolják el őket. Mi történt az Erzsébet téren tegnap? A hvg.hu akcióközelben.


Nosztalgiáztak és dühöngtek a gárdisták a téren - videó

Szombaton, a budapesti Erzsébet téren. A hét közben jogerősen feloszlatott Magyar Gárda nevű paramilitáris szervezet tagjai gyülekeztek, s az események estére kisebb zavargásba, tömegoszlatásba torkolltak. Úgy látszik, nehezen válnak meg az uniformistól. "Állomány: mellényt fel!" Videósunk követte a nap történéseit. Első rész.


Vona Gábort még éjszaka elengedte a rendőrség

Elengedte a rendőrség vasárnap kora hajnalban Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, akit a gárdisták Erzsébet téri demonstrációjáról vittek el a rendőrök néhány órával korábban - erősítette meg az MTI értesülését Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.



Senki nem tüntethet a Függetlenség Napján

Semmilyen tüntetést nem engedélyezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság holnapra az V. kerületi Szabadság térre, a leghatározottabb fellépést ígérik azokkal szemben, akik ennek ellenére is demonstrálni akarnának - értesült a HavariaPress.



Ki volt valójában Neda, a Teheránban lelőtt lány?

Az iráni tüntetések szimbólumává vált Neda Aga-Szoltánt az ultrakonzervatív Ahmadinezsád elnök ismételt megválasztása elleni teheráni tüntetéseken ölte meg egy lövés múlt szombaton. Az erről készült videó még aznap bejárta a világot az interneten, százezrek látták. A CNN utánajárt, ki is volt ez a lány.



Tüntettek a magyar vezetők leváltása ellen Székelyföldön

Több százan tüntettek a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön a magyar nemzetiségű intézményvezetők tömeges leváltása ellen, a demokrata párti román politikusok azonban a magyar megyei tanácselnök és a polgármester eltávolítását is követelik, mert szerintük polgári elégedetlenségre buzdítanak.