#turizmus

"Rosszkor vezettük be az eurót"

"Rosszkor vezettük be az eurót", mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői. Az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.




Kevesebben mennek Horvátországba

A július közepi határforgalmi adatok alapján mintegy 15 százalékkal kevesebben érkeztek az elmúlt napokban Horvátországba, mint a tavaly ilyenkor, ugyanakkor átalakulóban is van a turizmus az Adria partján, egyes helyeken a turisták a korábbinál hosszabb ideig maradnak.


Komoly forgalomcsökkenés a balatoni kempingeknél

A nyár eddig eltelt felében, helyzetüktől és adottságaiktól függően 10-20 százalékkal csökkent a balatoni kempingek forgalma az elmúlt év hasonló időszakához képest - számolt be Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója szerdán.



Mi lesz a turizmusban dolgozókkal?

Az idei év első negyedében több mint 13 ezer dolgozót bocsátottak el a szálláshely- szolgáltatás-vendéglátás területén, a turizmusból élő munkaadók azonban további leépítésekre kényszerülhetnek, mivel a válság miatt kevesebb a turista, ráadásul a kormány adójavaslatának több eleme is inkább nehézséget jelent számukra. Az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint az étkezési utalványok, az üdülési csekk után 25 százalékos adót kell fizetni, de a kormány emelné a szervízdíj kedvezményes adótételeit is, illetve törölné a falusi turizmus részleges adómentességét is.


A világ legmocskosabb látványosságai - videó

Ahol sok turista fordul meg, ott bizony nagyon nehéz rendet tartani. Az ember képes a legnagyobb károkat okozni, és ha még mítoszt is teremt saját nem túl higiénikus szokásaihoz, akkor bizony semmi nem menti már meg a környezetet. Az egyik internetes utazási oldal kutatásai alapján most megtudhatjuk, melyek a világ legkoszosabb, egészségünkre veszélyes, bacilusokkal teli látványosságai, amelyeket mi magunk tettünk ilyenné.



Újra virágzik a zimmer frei

Miközben a dunántúli, köztük a balatoni szállásadók egyre pesszimistábbak az idei szezon kilátásait illetően, úgy tűnik, feltámad a szinte a szocializmussal együtt eltemetett zimmer frei - írta a Napi Gazdaság.


Egyre kevesebben mennek a Balatonra

Az év első három hónapjában a balatoni szálláshelyek 136 ezer vendéget fogadtak, számuk az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal kevesebb, a vendégforgalom négyötödét kitevő hazai vendégek száma 16 százalékkal, a külföldről érkezőké 6 százalékkal maradt el a 2008. azonos időszakában regisztrált forgalomtól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.


Zöld szeme lesz Londonnak

A brit főváros nevezetessége, a 135 méter magas London Eye felújítása során energiatakarékosabbá teszik a legnagyobb európai óriáskereket.


Fotógaléria: turisták lehettek a pestiek saját városukban

Egy napra megnyitotta a kapuit a nagyközönség előtt öt fővárosi közszolgáltató a múlt szombaton. A szokatlan nyílt nap keretében a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Fővinform és a Temetkezési Intézet avatta be az érdeklődőket összesen nyolc létesítményük működésébe. Fotósunk két helyszínen is jelen volt.



Magyar vendéglátás: alkalmazkodás vagy pusztulás

A válság következtében a hazai turizmus jelentősen visszaesett. Csökken a belföldi és a fő küldő országok kereslete, az éttermek bevételének csökkenése pedig becslések szerint eléri a 30-40 százalékot a Budapesti Gazdasági Főiskola hétvégi konferenciáján.




A válság 2010-re is áthúzódik a turizmusban

A gazdasági válság idei negatív hatása a turizmusra várhatóan 2010-re is áthúzódik, és bár az utazási hajlandóság átalakul, teljesen nem szűnik meg – állapították meg az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Európai Regionális Bizottságának 49. ülésén Bakuban, az Önkormányzati Minisztérium pénteki közleménye szerint.


Leszakadt egy sífelvonó

Leszakadt egy libegő rendszerű sífelvonó a spanyolországi Granada tartományban hétfőn; 21-en megsérültek, de senki sem súlyosan.


Luxuséttermek féláron

Olyan ételeket is kipróbálhatunk február 26-án, amelyekről máskor csak álmodozunk. Akár még külön utazást is szervezhetünk a Torkos csütörtök jegyében, a gasztronómiai túra során egy este három-négy éttermet kipróbálhatunk, mindenhol csak a kedvencüket rendelve. Elvégre minden féláron kapható!